[Íróknak] Párbeszédek szakszerűen és helyesen

Sokan még csak nem is sejtik, hogy egész eddig helytelenül írták a párbeszédeket - még ha tartalmilag jó is egy dialógus, érdemes odafigyelni, hogy helyesen is formázzuk meg, főleg ha hivatalos helyekre (pl. pályázat, kiadó) szeretnénk küldözgetni az írásainkat, mert az ottaniak kifejezetten harapósak az ilyen hibákra.
Ebben a bejegyzésben ezekre a gyakori problémákra is félreértésekre szeretném felhívni a figyelmeteket.


Mielőtt belevágnánk a sűrűjébe, szeretném leszögezni, hogy az alább taglalt hibák egy átlagos blogos olvasót nem zavarnak túlzottan - kivéve persze ha minden lehetséges hibát elkövetünk, akkor tényleg élvezhetetlen lesz. Viszont ha komolyabb céljaink vannak az írással, vagy egyfajta "előkelőbb minőséget" szeretnénk árasztani műveinkből, akkor érdemes odafigyelni a legapróbb dolgokra is, a dialógusok esetében pedig elég sok ilyen akad.
Először vizsgáljunk meg egy abszolút helyes párbeszédet:

 – Segíthetek valamiben? – kérdezte udvariasan a nagyjából negyvenes éveiben járó, de mégis fiatalos arcú férfi.

 – Hé-hé! Velem még nem végeztél! – reklamált iszákos hanggal egy pasas a pult mögül.

 – Nem is fogok. Gyere vissza holnap józanul – mondta, majd az ittas férfi morogva felállt, és remegő léptekkel kibandukolt az ajtón.

 – Szóval, mi járatban erre, hölgyem?

 – Azt szeretném meg tudni, merre találhatom meg a királyi negyedet, és hogy hány órától van bejárás oda.

Most pedig nézzük meg azt, hogy miért is helyes ez.

• A szereplők beszédét gondolatjellel ( – ) választjuk el a narrációtól és a szöveg többi részétől. Fontos megemlíteni, hogy ez nem egyenlő a kötőjellel ( - ), melyet általában szavak összekapcsolásakor alkalmazunk. A Word-ben a ctrl+mínusz jel (jobb felső sarokban) kombinációval érhetjük el a gondolatjelet, OpenOfficeban pedig két kötőjelet kell egymás után leütnünk hozzá (--).
• A gondolatjel elé és után mindig szóközt rakunk.
• A szereplő beszéde végén nem teszünk pontot ha narráció jön utána.
• Ellenpélda: – Finom volt a rántott hús. – mondta a lány.
• Helyes példa: – Finom volt a rántott hús – mondta a lány.
• A felkiáltójelet valamint a kérdőjelet kitesszük a szereplő beszédének végén is, ellentétben a ponttal.
• A narrációt mindig kisbetűvel kezdjük, független attól, hogy a szereplő beszéde milyen írásjellel végződött.
• A narráció végét mindig írásjellel zárjuk, még ha szereplő beszél is utána, a szereplő folytatólagos megszólalását pedig nagy betűvel kezdjük.
• Ellenpélda: – El kell mondanom valamit – kezdte a fiú, miközben tekintetét lesütötte – az igazság az, hogy én ettem meg a csokit.
• Helyes példa: – El kell mondanom valamit – kezdte a fiú, miközben tekintetét lesütötte. – Az igazság az, hogy én ettem meg a csokit.
• Ha a szereplő beszéde után már nincs narráció, akkor kitesszük a pontot.
• Ha a szereplő beszédét úgymond félbeszakítjuk a narrációval, tehát a szereplő nem fejezte be a mondatot, akkor a narráció végén nincs írásjel, a szereplő beszédét pedig kisbetűvel folytatjuk onnan, ahol abbahagyta.
• Általában ebben az esetben a narrációt egy olyan beszédrészhez szúrjuk be, ahol könnyen kettő lehet szelni a mondatot, tehát vesszőknél, összetett mondatoknál.
• Helyes példa: – Tudják, uraim – szólalt fel ismét az idős bácsi –, nem hiszem, hogy ez lenne a megoldás.