Minden jó, ha a vége...

• Kategória: Mese | Szerző: Flór

Egyszer volt hol nem volt, a sötét erdőn át, az üveghegyen is túl, ahol a félszemű varjú kapirgált, élt egyszer egy vénséges vén és gonosz banya, aki olyan ráncos volt, hogy batyu híján minden holmiját azok közé pakolta. Minden nap kitalált valami gonosz csínyt, vagy kegyetlen cselszövést, amivel megkeserítette a közeli falubeliek életét. Egyszer egy nap azonban, ezt megelégelték a falu lakói, és üzentek a messzi-messzi varázslónak, hogy kezdjen valamit a vénséges vén és gonosz banyával. A varázsló fel is kereste a boszorkányt, és elé állva így szólt hozzá:

- Vénséges vén és gonosz banya! Megfosztalak varázshatalmadtól, hogy ne keseríthesd meg a falubeliek életét gonosz csínyekkel, vagy kegyetlen cselszövésekkel! A varázsló úgy is tett, és elvette az erejét, mire a boszorkány térdre esett és patakokban folyó könnyei közt, visító hangon szólt a messzi-messzi varázslóhoz:

- Kérlek szépen, ne tedd ezt velem, könyörgök! – kérlelte a varázslót sikertelenül, s miután látta, hogy célt nem ér el ezzel, alkudozni kezdett. – Mit tegyek cserébe, hogy visszaadd varázslatos képességeimet? – Tégy jót valakivel – felelte a varázsló – és akkor visszaadom az erődet. Alig, hogy kimondta ezt, már köddé is vált, magára hagyva a banyát. A boszorkány kétségbeesetten felállt, majd beletörődve sorsába, egy kevés elemózsiával a ráncai között megindult vándorútra, hogy kiengesztelje a varázslót. Három nap, három éjjen át ment, s mendegélt, míg egy kis patakhoz nem ért. Úgy gondolta, ott megpihen egy kicsikét, így ivott néhány korty vizet, majd leült a partra. A hűs vízbe mártva lábait elálmosodott és egy pillanatig elszenderült. Mire felébredt arra lett figyelmes, hogy egy kisegér a ráncai közé mászott, és majszolja kevéske kis elemózsiáját. Benyúlt érte, és farkincájánál fogva a folyó fölé emelte.
- Belefojtalak a vízbe, vagy kitekerem a nyakad, mégis mit képzelsz magadról, hogy csak így ide jössz, és lopod az élelmem.

- Kérlek, ne bánts - cincogott az egérke aranyos hangján – harmadik napja, hogy nem ettem semmit, és nagyon éhes vagyok. Légy oly jó, drága vénséges vén banya, és adj egy keveset elemózsiádból. A boszorkány éppen elengedte volna a kis egérkét, amikor eszébe jutottak a varázsló szavai. Letette az apró rágcsálót a földre, kivett ráncai közül egy nagyobb darab kenyeret, egy kevés sajtot, és odanyújtotta a kisegérnek.

- Tessék – mondta.

- Köszönöm, jó tett helyébe jót várj! – felelte, majd ezzel a mondattal hirtelen, füstfelhővel körülövezve átváltozott a varázslóvá. A banya meglepődötten nézett, nem értette, mi történik. A csendet megtörve a varázsló így szólt:

- Mint mondtam, jó tett helyébe jót várj. Adtál egy kis élelmet, mikor szükségem volt rá, így én is visszaadom az erődet, mert bizonyítékául adtad, hogy tanultál az esetből. De esküdj meg, hogy csak jót teszel ezen túl.

- Boszorkány becsületszavamra – vágta rá türelmetlenül, majd a varázsló, fényes mágiával visszaadta varázslatos képességeit a banyának. A banya érezte, hogy visszatér belé újra az erő. Lassan odafordult a varázslóhoz, és így szólt:

- Köszönöm, hogy visszakaphattam az erőmet. Megtanultam, hogy jó tett helyébe jót várj, hát én is tanítok neked valamit – és hirtelen, a vénséges vén és gonosz banya békává változtatta a nagyhatalmú varázslót és hangosan kacagni kezdett. Ezek után visszatért otthonába, bezárta a békát egy befőttes üvegbe, és tovább gyötörte a falu lakóit, míg meg nem unta, vagy még azon is túl. Hogyha nem hiszed? Hát ne járj utána!