Roli - Pusztító

• Szerző: Roli | Téma: Kaland, Fantasy

A Nap lassan lebukott az égen. A tájat átszelő úton egyetlen lovas nyargalt. Mögötte az út hosszan porzott. Lovas futár volt, aki a király üzeneteit hozta-vitte az országban. A mostani levél nagy fontossággal bír. A címzettje sem akárki. Sagu, a király lovagja az. Bár ki tudja, az e még. Régen, a nagy háborúk korában sokat harcolt a kék-fehér zászlók alatt. Rendszerint nem akadt ellenfele, és amelyik fronton felbukkant, az ellenség visszaszorult. Azonban nem örvendett túl nagy népszerűségnek, aminek oka a jellemében keresendő. Sagu egy igazi különc, és ebből jottányit nem engedett, úgyhogy valószínűleg emberünknek is meggyűlik majd vele a baja. A másik oka népszerűtlenségének a harchoz való hozzáállása. Nem vetette meg annak véres oldalát.

 Egyszóval, egy furcsa és ijesztő alak. És a királynak pont ő kell. Annak ellenére is, hogy ők ketten ki nem állhatják egymást. Ezért kellett futárt küldenie az isten háta mögötti erdőbe, ahova Sagu öt évvel ezelőtt elvonult.

Adaptálunk vagy adoptálunk - Avagy a könyvek filmadaptációról

• Szerző: Doloren | Téma: cikk

Biztosan mindenki ismer legalább egy olyan könyvet, amely alapján már az évek során készítettek filmet. Ha jobban belegondolunk, rengeteg okot és érvet találunk arra, miért is jó ez, illetve miért nem. Megmásítják a történet alapszálát, kiegészítik azt, kitörölnek belőle részleteket?

Semmit sem tesznek ok nélkül.
Semmit sem tesznek engedély nélkül.
Ahogy az eddigi ismereteim mutatják, a rendezői munkákba van beleszólása az írónak is, sőt vannak esetek, amikor a két személy megegyezik. Ilyen például az Egy különc srác feljegyzései ( The Perks Of Being A Wallflower ), s habár azt hinné az ember, ilyenkor szinte teljesen megegyezik a kettő, de nem. Például ezen esetben van egy nagyon fontos, és pár apróbb eltérés a könyv és a film között. Ellenpélda pedig John Green, és a sokak által ismert Csillagainkban a hiba ( The Fault In Our Stars ), ahol én nem tapasztaltam eltérést. Úgy gondolom, hogy a filmadaptációk szélesítik azon kört, akik ismerik az adott alkotást.

Bren - Swag-Yolo!

• Szerző: Bren | Téma: Gondolatok

Én most azért jöttem, hogy elhordjam a saját generációmat. Akinek nem inge, nem veszi magára, mert még véletlenül kicsi lesz rá, kipakolódik a melle és népszerű lesz a negyvenes pedofilok körében. Térjünk rá a népszerűségre. Olyan dolog nincsen ami mindenkinek tetszik, amit mindenki egyformán elismer, amit senki nem szól le. Ez így van rendjén nem vagyunk egyformák.. stb. (Képzeljetek el még körülbelül fél oldalnyi semmitmondó sablonszöveget amiket most lusta vagyok megjeleníteni.) A népszerűség sokféle. Más szeretni és tisztelni egy sportolót az elért eredményeiért és kitartásáért, mint bálványozni valakit, akinek az összes képessége kimerül abban, hogy „jó a segge”. Lényegtelen. Azokhoz szeretnék szólni akiket még érdekel, hogy mit gondol róluk a társadalom.

Katie - Ha szólhatnék

• Szerző: Katie | Téma: Gondolatok, érzelmes

A lány cipőjének kopogása törte meg csupán a csendet. Nem hozta zavarba egy picit sem, hozzá volt szokva. Hiszen mindig csend volt. A szél besompolygott a résnyire nyitott fehér ablakon, és meglibbentett néhány függönyt. Egy papír csapódott fekete cipőjének orrához, ami zörögve, s suhogva érkezett meg. A lány lassú, kecses mozdulattal hajolt le és felemelte, majd tovább sétált, mintha mi sem történt volna. Csakhogy célt váltott. Letelepedett a csarnok bal oldalán elhelyezett fehér fotelek egyikére, majd nyugodt tekintettel végigpásztázta az embereket. Egy ember nézett rá. Egy fiú, a csarnok közepén lévő könyvek közül. Mikor észrevette, hogy a lány is őt méregeti, szégyenlősen elkapta tekintetét, mintha egy kislány lenne, megtermett férfi létére. A lány a papírlapot méregette. Egy spirálfüzetből kiesett lap volt...

"Éreztem ahogy a könyv lapjai súrolják az ujjbegyeimet, és a levegőben terjedni kezd a régi lapok jellegzetes illata. Meg kell valljam sosem értettem miért olvashatunk könyveket. Természetesen nagyon örültem neki, de számomra ez olyan, mint amikor túl kevés csokoládé krémet raknak a sütibe. Tudjuk, hogy van és érezzük, hogy finom de annyira keveset adnak belőle, hogy nem tudjuk kiélvezni. Látjuk a szerelmet, a féltékenységet, a bűnöket, a bűnhődést, vezeklést, büszkeséget, gyönyört, barátságot. Mindent megmutatnak nekünk, csak mi nem részesülhetünk belőlük. 

Doloren - Utálva szeresd

• Szerző: Doloren | Téma: Érzelmes

Utálva szeresd, de határtalanul,

Utáld határtalanul, de szeresd.

Határtalanul szeresd, de utáld. 

Légy vele boldog éjeken, nappalokon át. Fonjátok egybe ujjaitokat, reméld, hogy a naplemente ma is többet rejteget magában, mint azelőtt és az előtt is. 

Mert te mindig vele akarod megnézni. 

De az már nem nézés, ahogy rá tekintesz. Csodálat a javából. 

Mást sem tudsz csinálni, mint csodálni őt. Őt bizony, nem a Napot. 

Hiszen utálva szereted, 

utálod határtalanul, 

határtalanul szereted. 

Ferc - Társadalmi kirakós

• Szerző: Ferc | Téma: Gondolatok

Sokat gondolkodok azon, hogy miért lesz valakiből tömeggyártott. Hisz a klónoknak nincsen egyéniségük, csak egy sablont követnek.

Az első ok az lehet, hogy a környezetében mindenki tömeg, és ő kilóg a sorból, de lehet az is, hogy nem hagyták hogy egyéniség maradjon, és megszólták érte... Bár ez a kettő majdnem ugyan az, és ide vehető az ha sok lelki seb miatt feladjuk önmagunkat. A legnehezebb, hogy a negatív behatások ellenére is a saját egyéniségünk, személyiségünk maradjunk.

A túl sok negatív behatás két eredményhez vezethet: beolvadnak a tömegbe az emberek, megmaradnak a saját stílusuknál, világuknál, de egyre inkább depresszív hangulatba kerülnek.

Stella - Szeretethiány

• Szerző: Stella | Téma: Gondolatok

A szeretethiány, Wikipédia szerint:

...

Semmi? Semmi nincs róla? Valami kis részletmorzsa, vagy bármi? Pedig szépen akartam kezdeni a cikket.

Szóval a szeretethiány. Mielőtt még jobban beleásnám magam a dologba, jöjjön egy kis történetszerű felvezetés. Tegnap reggel ültem a gép előtt, iszogattam a teámat. Még elég kómás volt a fejem, ezért, mint egy robotzombi, gépiesen görgettem le a facebook hírfolyamon. Nem sok posztnál álltam meg, egyen viszont rögtön megragadt a tekintetem. Rajzmánia csoportba látok egy adag mindenféle papírfecnit lefotózva. Először rögtön az futott végig a fejemen, hogy valaki nagyon művészi akart lenni, vagy valami ilyesmi. Aztán elolvasom a leírást. Nos, mivel nem mentettem le és szerintem törölve is lett, sajnos nem tudom szó szerint idézni. De valami olyasmi lehetett, hogy: "Tessék, összetéptem a rajzaimat. Úgyis állandóan megmondtátok, hogy borzalmasan rondák. Köszönöm xy-nak, hogy ő legtöbbször ócsárolta őket. Ja, és mostantól soha többé nem rajzolok, befejeztem,, 

Sasi - Elveszett lélek

• Szerző: Sasi | Téma: Sötét

A lány egy zsúfolt, sötét szoba padlóján feküdt összekuporodva. Úgy sajnáltam. Nekem kellett volna vigyáznom rá, de túl gyenge voltam. Az elmúlt hetek történéseinek emlékei elárasztották az elmém, képtelenné téve arra, hogy kitaláljak bármiféle menekülés módot. Ráadásul ő teljesen összetört. Csak remegve feküdt ott a padlón.

Lépéseket hallottam. Az apja közelített megint. Bár tudtam, semmi haszna, a lány elé álltam, hátha eltakarom. De amint a korhadt ajtó nyikorogva kinyílt, leeresztettem fejemet. Semmi haszna. A nagydarab férfi egy hűvös érzés kíséretében keresztülsétált rajtam. Utálom ezt. Amint megállt a lány mellett védelmezettem lélegzete elakadt. Torkát zokogás csiklandozta, de csöndben maradt. Apja széles mosolyra húzta száját miközben lenézett rá. De nem egy jólelkű apa mosolyát kell elképzelni… hanem egy szörnyetegét.

- Hogy vagy kedvesem? – suttogta izgatottan.

Doloren – Megszokás

• Szerző: Doloren

A buszon ültem. Minden reggel ugyanazon a buszon ültem. Minden reggel megláttam a fa mögül előbukkanni. Ekkor mindig előkaptam zsebemből a bérletet, felléptem az első lépcsőfokra, egy bájos mosolyt villantottam a sofőrre, és elindultam az apró folyosón.
Szemeztem a hellyel. Magára vonta tekintetemet, s a többi már nem is érdekelt.
Pedig mindig csak ketten utaztunk.
A férfi két megállóval utánam szállt fel. Ő is kiszemelte a saját helyét, ős sem törődött mással, csak lehuppant és folytatta a bámulást. A semmibe. Tekintetével ködösen nézte a távolt.
A buszon ültem egy átlagos hétfőn is.
Nem a saját helyemet néztem, nem azt választottam ki, amelyik szimpatikus volt. Ugyanolyannak láttam mindet, és akkor leültem a férfi helyére.

Bren – Csak próbáld meg!

• Téma: Gondolatsor | Szerző: Bren

Néha az ember csak leül és gondolkozik. Elkövettem az első hibát. Jelen esetben egy olyan egyedről beszélünk, aki még képes erre. Sajnos ez a létszám egyre csökken, különböző okokból. Lássuk csak, könnyen kiakadok a TV műsorokra, az internetre, vagyis inkább a médiára úgy egyáltalán. Agymosás minden. Dolgozz, fogyassz. Ennyi a lényeg. Ez az életcélod. Jaj tényleg, valamint véletlenül se járasd az agyad! Az, kifejezetten veszélyes.. A végén még meglátod a világban az összefüggéseket, a becsapásokat, a valós helyzetet és nem értesz egyet. Máris nem leszel a társadalomba tökéletesen beilleszkedő birka, ez pedig, hidd el, nem lesz túl vidám számodra. Ha idáig még nem hagytad abba az olvasást és küldtél el a fenébe, annak biztosan van valami oka. Netán jól szórakozol? Viccesnek találod, hogy egy kis írással próbálok hatni az emberekre? Ez esetben máris okosabb vagy nálam, mert te hajlandó vagy elfogadni, hogy ennek esélye sincs. Vagy.. Sikerült felkeltenem az érdeklődésedet? Nem tartom valószínűnek, de ha mégis, elárulok valamit.

Stella – Alkotni

• Szerző: Stella

Kábultam ébredtem. Az aranyló tavaszi napsugár bekúszott a redőny apró lyukain, azzal pöttyös mintát festve a szembe levő falra. A kemény szófától rettentően fájt a nyakam és a derekam. Már megint itt győzött le a fáradság és hosszú karmaival a kínzó álmok mély bugyrába húzott…

Megpróbáltam feltápászkodni, de csak harmadik próbálkozásra sikerült. Kis nyújtózkodás után odaléptem az ablakhoz, hogy a szoba félhomályából kellemes, fényes helyet csináljak. Felhúztam a rolót és kinyitottam az ablakot. Hmm, már pár hónapja sajnos nem az az igéző hegyi táj fogad, mint régebben. A hatalmas betontömbök közelről sem olyan látványosak.

Körbenéztem. Látom tegnap sem ment az alkotás. Az ecsetek lent hevertek a padlón, egy-két festék kiborítva és a vászonra nagy piros betűkkel ez volt írva: „NEM FULLADSZ MEG?” Ilyenkor könnyek kezdtek potyogni a szememből. Újból és újból elolvastam a mondatot. Addig néztem, míg már annyira sírtam, hogy csak foltokat láttam. A panellakások, ecsetek, festékek, a piros betűk mind összefolytak előttem. Halkan a földre estem. Ott hevertem fáradtan, lelki és testi fájdalmakkal együtt, zokogva a padlón, egyedül. Suttogva felnyögtem: „De. Valaki segítsen…” Vártam egy kicsit a válaszra. Persze, valahol legbelül tudtam, hogy úgysem érkezik. Mégis vártam.

Versek #2

• Téma: Vers | Szerző: Nana

Vers #1

Ki ez?
Ki tükörből tekint vissza rám.
Fakó szempár,
Hát őt sem ismerem már.
Arca sápadt,
Ajka halvány vonalait 
keresem. 
Törékeny lett,
Egykori mosolyát soese 
feledem.

Ferc – Elhaló zsivaj

• Téma: Vers | Szerző: Ferc

Üvölt a világ

Engem a méreg rág
Nyomaszt a ricsaj
Undorító ez a faj.

Ordít, kiabál, zajong
S kicsinyes emberekért rajong.
Próbálok nem hallani,
A környezetet kihagyni.

Elsötétül a világ
Szemem előtt egy vörös virág
Kezem a virág, s vérem vörös
Magyarázat részemről fölös.

Reasy Brown – Ádám és Éva

• Téma: Sci-Fi | Szerző: Reasy

– Üdvözlöm a Sila fedélzetén, kapitány! Én Eva vagyok, én leszek az ön személyes tanácsadója az utazásunk során! – köszöntött fülbemászó, bájos hangon egy fiatal hölgy, amint beléptem az imént említett űrhajó fedélzetére. Első pillantásra ugyanolyan volt, mint a többi, azonban közelebbről megnézve minden apró része csillogott-villogott, kívülről és belülről egyaránt. Nem meglepő, hiszen alig pár napja készült el a Niaya bolygó legújabb csodája: ez a hajó, a Sila. Nem is hiába szerelték fel a legtehetségesebb technikusok és építészek a legmodernebb technológiákkal: meglehetősen hosszú útra indult...

A hajóhídra belépve a legénységem – melynek nagy részét már személyesen ismertem – minden tagja felállt, és szalutálással üdvözölt. Összesen hét tiszt tartózkodott a hídon: ők irányították az egyes központokat, ők osztottak utasításokat például a gépházban, vagy esetleg a torpedó raktárban szolgáló kollégáiknak. Ide, a hídra azonban csakis a legjobbak kerülhettek, vagyis az irányítók.

Bren – Játszmák

- Ülj le! Jó, nagyon ügyes. Tedd ide kezed. Kissé furcsa érzés, de majd megszokod. Tudod mi ez? - Még szép hogy tudom.
- Nem.
- Hazugságvizsgáló. Mond valamit? – Tizennégy éves koromtól fogva ez megy. Mindig ez volt apám első kérdése. Ő tudta hogy be fog következni. Felkészített. Mégsem tudom megbocsátani neki.
- Nem. – A férfi arca megrándul. Harmincas évei elején járhat, de már enyhén őszül. Arca, vonásai markánsak, a karszalagja alátámasztja sejtéseimet.
- Nem tudod mire lehet jó? – Nem arra amire hiszitek. Annyit hazudok amennyit akarok. Legalábbis én.
- Gondolom ha hazudok csinál valamit.
- Telitalálat. Tehát hazudni tilos. Most pedig bekapcsolom. Érthető voltam? –Egész jó kis trükk. Számoltak vele, hogy ki tudom játszani, azzal viszont nem hogy átlátok rajtuk.

Reasy Brown – Vörös

• Téma: Sötét | Szerző: Reasy

A szín, mely folyton csak követ, életünk minden egyes sikátorában. Bennünk van, ott folyik az ereinkben, felépít minket, éltet. Alkot, díszít, készít és kecsesít. Szemünk is rá fókuszál először – mindig egy lépéssel előttünk jár. Tudja, mit kell tennie, magabiztosan cselekszik, hisz ő a játékmester.

A játékmester, aki nem ismeri a szabályokat. Talán helytelenül lettek megfogalmazva – néha az én soraimmal is ez történik, legyen szó akár az írásról, akár pedig a sorsnak csúfolt magasztos színjátékról. Vagy talán csak a játékos értette félre az egészet? Ó, hisz milyen nevetséges, mégis, hogy versengett egyáltalán a vörös bábu ellen? Olyan önző... Mindig nyer.

Talán jobb lesz, ha a játékos elmegy egy kicsit pihenni. Tétlenül gondolkozik, mit tegyen: heveredjen le a bársonykanapéra, vagy mozduljon ki egy kis sétára?

Inkább útnak indul a sötét éjszakába és szív egy kis friss levegőt. Odakint hideg van, jobb lesz, ha felveszi vörös színben pompázó, szőrmével bélelt kabátját. Kellemes melegséggel tölti fel rideg testét.

Sétálgat, elüti az időt. Sokáig járkál a város peremén: megszomjazik. Erre azonban csak akkor eszmél rá, amikor egy bolt neonvörös színben villogó hirdetőtáblája irritálni kezdi szemét. Felháborító... Hogy engedhetnek meg maguknak ekkora, és ilyen zavaró figyelemfelkeltést?

Nem baj, még ha a hirdetésük zavaró is, biztos lesz bent valami ital. Megkísérel átsétálni az úton. Szörnyen villog az a felirat... Csaknem elvakítja.

Balról közeledik egy autó. Hogy lehet, hogy ezt nem vette észre? Mindegy is, még messze van, átér előtte. A tócsát – amibe az imént lépett bele – azonban nem veszi észre időben. Mégis milyen folyadék csúszhat így?

Nem mozdul, nem csinál semmit, csak kétségbeesetten fekszik a hideg és nedves aszfalton, felette pedig elzúg a motor, majd végjátékként a fék is csikorog egy éleset.

Túlélés

• Téma: Elmélkedés, gondolatok | Szerző: N. Tomi

Túlélés… Egy szó, mely minden emberi lény mozgatórugója, ám senki számára sem jelenti ugyan azt. Egy egyszerű kifejezés, mégis oly sok mindent mond, s még több kérdést vet fel. Mire hajlandó valaki azért, hogy túléljen? Mennyi áldozatot hajlandó hozni, és mi történik, ha a szemére telepedett ködtől képtelen már látni: vajon nem áldozott-e túl sokat a túlélés oltárán? Egységben, vagy külön; aktívan, vagy passzívan; agresszíven, vagy békésen? Civilizációnkat több ezer évesnek tekintjük, és bizonyos mértékek szerint az emberiség már sokat megélt. Ennek ellenére, történelmünk nem képes maradéktalanul választ adni ilyen alapvető kérdésekre, és ez gondolkodásra ad okot…

Molylepke

• Téma: Gondolat / Érzelmes | Szerző: Bren

Óvatosan becsukom magam mögött az ajtót. A zár egy kattanással jelzi, hogy kiléphetek a valóságból. Egyedül lehetek. Újra.
Amikor legutoljára jártam itt a szoba még óriási, a képzeletem végtelen birodalma volt. Ma már csupán egy szánalmas kuckó. A kockaköveken mocsok, az elkorhadt ágy alól kikandikál egy kifakult plüssállat szakadt, kockás lába. Lehajolok, finoman kihúzom. Porfelhő száll fel. Esetlenül tartom kezeimben a pepita mackót. A fénytelen gombszemek felidézik bennem a rég eltűnt éveket. A kislányt aki félt a szekrényétől és rendszeresen bemászott az ágy alá beszélgetni egy kobolddal. Mintha egy másik életben történt volna. Múlt. Nincs többé. Elszállt, mint az a fekete holló az ablak előtt. Vajon hová tarthat? Szereti valaki? Szerintem az állatok is szeretnek.

Egy röpke gondolat a csodákról

• Szerző: P. Patrik | Téma: Gondolatok | Beküldött írás (6,1 pont)

Egy esti órában ültem a parkban. Gondolkoztam: a csodák jutottak az eszembe. Miért nem hisznek az emberek a csodákban? Pedig körbevesznek minket. Később pillantásom az égre vetettem. Egy szép este volt. Csak néztem a fekete égi palotát, melyben a csillagok csodás, fénylő táncukat járták. Elbűvölt.

A csillagokat nézve pedig rájöttem: azért, mert nincsenek nagy csodák. Csak kicsik, mi pedig a rohanó világunkban nem vesszük észre őket. A csillagok melyek fényt adnak kicsiny világunkba, a föld, melyen járunk, a levegő, mi nélkül nem tudnánk élni, de legfőképp a virágok. A virágok adnak színt szürke életünkbe. 

Majd ez a gondolat elmúlt. Mint a csodás pillangó repült el felettem. Habár ez is csak egy, a sok pillangóból az életünkben. De ez az egy különleges. Különleges, mert az enyém. És ha el is röppen, tudom hogy az enyém, mikor visszatér.

Egy esti metrókocsi

• Téma: Érzelmes | Szerző: Nana

Bal zsebemből nagy nehezen előcibáltam a piros irattokom, és felmutattam a bérletem az ellenőrnek. Nem álltam meg, csak lassítottam tempómon. Mikor szemem sarkából láttam, hogy biccent, az irattartót visszatuszkoltam a zsebbe, és lerongyoltam a lépcsőn. A peron végébe sétáltam, és az órára lestem. Azt jelezte, másfél perc múlva beérkezik a metró. Kicsit kihajoltam a vágány felé, és távolról már láttam is a lámpák fényét. Nem figyeltem, kik várnak velem a metróra, mivel feltételeztem, hogy ilyen időben nem a legbarátibb társaság. Inkább a fülemben dübörgő ricsajra, akarom mondani, zenére koncentráltam, és elmerültem benne, amíg csigalassúsággal döcögött be a szerelvény. Abban a pillanatban, hogy kicsapódtak az ajtók, felléptem a legutolsó kocsiba, és közvetlen az ajtó melletti ülésre vágódtam.