Ferc - Válj harcossá

• Szerző: Ferc | Téma: Elmélkedés

Sokan éreztétek már, hogy nem tudtok tovább haladni, hogy elbuktatok, és a földön maradtok, igaz? Ez mindenkivel így van, mindenki volt már padlón, én is elég sokszor kerülök oda. Sajnos vannak olyan esetek mikor azt hisszük, hogy nincs kiút a gödörből, és meggondolatlanságot teszünk, gondolok itt a vagdosásra és társaira, a legnagyobb őrültség, ha valaki elkeseredik és lekapcsolja az egészet. Nem szabad! Hiába mély az a gödör, de van teteje, ahol besüt a napfény. Az a fény pedig arra vár, hogy kimássz abból a koszos veremből és beragyoghassa az életedet. Nem azt mondom, hogy ahogy lecsúszol, már mássz is felfelé, elidőzhetsz egy kicsit odalent, hátha találsz valami számodra fontosat, vagy átértékelsz valamit, de nem szabad lent ragadni. Küzdelem az egész élet, és nekünk erősekké kell válnunk, azután még erősebbekké, és végül már minden nehézségen felül tudunk majd kerekedni.

Sasi - Elveszett lélek

• Szerző: Sasi | Téma: Sötét

A lány egy zsúfolt, sötét szoba padlóján feküdt összekuporodva. Úgy sajnáltam. Nekem kellett volna vigyáznom rá, de túl gyenge voltam. Az elmúlt hetek történéseinek emlékei elárasztották az elmém, képtelenné téve arra, hogy kitaláljak bármiféle menekülés módot. Ráadásul ő teljesen összetört. Csak remegve feküdt ott a padlón.

Lépéseket hallottam. Az apja közelített megint. Bár tudtam, semmi haszna, a lány elé álltam, hátha eltakarom. De amint a korhadt ajtó nyikorogva kinyílt, leeresztettem fejemet. Semmi haszna. A nagydarab férfi egy hűvös érzés kíséretében keresztülsétált rajtam. Utálom ezt. Amint megállt a lány mellett védelmezettem lélegzete elakadt. Torkát zokogás csiklandozta, de csöndben maradt. Apja széles mosolyra húzta száját miközben lenézett rá. De nem egy jólelkű apa mosolyát kell elképzelni… hanem egy szörnyetegét.

- Hogy vagy kedvesem? – suttogta izgatottan.

Éjszaka a temetőben

• Téma: Horror

A lány maga elé meredve nézett ki az anyósülésről a sötét éjszakába. Nehéz volt felfognia, barátja mekkora ostobaságot csinált. Egy idióta fogadás miatt, most a temetőben kell szeretkezniük éjnek idején, a kocsi hátsó ülésén.

- Kérlek, ne legyél már ilyen… - nógatta bűnbánóan a mellette ülő barátja, Matt.
- Milyen?? Mégis milyen? Az összes hülyeségedbe beleviszel. – Amber mérgesen elfordította a fejét, hogy ne kelljen a fiúra néznie.
- Kérlek. Csak legyünk túl rajta, és menjünk el. Nekem sem éppen a legélvezetesebb. – Borzongva nézett körül a csendes temetőben.
Talán túlságosan is nagy csend volt. Ahogy a felhők a sötét égen kúsztak és a Hold kísérteties árnyékokat adott a sírköveknek.
Amber sóhajtott egy nagyot. Megpróbált felülkerekedni ellenséges érzésein. Kiszállt az autóból és hátraült. Matt követte.
- Ne haragudj. – Matt végigsimított a haján. Az egyik rakoncátlan tincsét barátnője füle mögé tűrte, és megcsókolta. – Szeretlek. De ezt te is tudod…
Nem tellett sok időbe, lekerültek róluk a pólók és nadrágok. Éppen tovább vetkőztek volna, amikor Amber valami furcsa zajt hallott. Egyre hangosodó csikorgás.
- Mi ez? – elhúzódott Matt-től és forgolódni kezdett. Kereste szétszóródott ruháit.
- Semmi… - vágta rá gyorsan a fiú és tovább puszilgatta a nyakát. A lány azonban nem tudott barátjára koncentrálni. Rossz előérzete volt.
- Matt… - kezdte volna, mikor hangos robajjal valami nekicsapódott a járműnek. Amber felsikított. Pulzusa az egekbe szökött és kétségbeesetten tekintgetett ki az ablakon.

Sose hagyjon el a remény

• Téma: Misztikus | Szerző: Katie

Egy rózsa futott végig a földön, utópikus sebességgel, felém közeledve. Nem tudtam mozdulni. A csodás növény elért a lábamig, és egyre kúszott fel rajtam, míg a földre nem estem, s teljes testemet el nem borította.

    Hirtelen felpattant a szemem. Csak álom volt. Próbáltam megnyugtatni magam, de szívem hevesen dobogott. Felkönyököltem, hogy lássam anya arcát. Összegömbölyödve feküdt az ágyon a falnak fordulva. A másik oldalamon két testvérem terült szét. Toma, rövidre nyírt hajú öcsém lábai az oldalamba fúródtak, feje pedig Lauren hónaljában bújt meg. Lauren már tizennégy évesen 175 centi volt, most így tizennyolc éves korára elérte a 182-t is. Haja ugyanolyan volt mint Tomaé és kifejezetten hasonlítottak egymásra arcilag is, habár az idősebb hasonmás csontozata sokkal erősebb volt. Karjain az izmok tökéletesen helyezkedtek el, rajtuk pedig a vadászat nyomai, és más sebhelyek pont kellően macsósították, amúgy is szemre méltó felépítését.

    - Mizu? - szólít meg Leuren, én pedig ijedtemben majdnem felugrom. Látom, hogy ezt Toma is érzékelte, forgolódik, és én védelmezőn betakargatom, majd odasúgom: Semmi baj. Még korán van. Aludj!

- Mi lenne? - vetem oda bátyámnak, akire most igen haragszom, hogy így megijesztett, s ezzel Tomát kizökkentette álmából. 

A Gondolatolvasó

• Kategória: Misztikus

Ahogy jártam-keltem a világban, kezdtem megszokni a képességem. Mások gondolataiban olvasni húzós. Rájuk nézek, elég egy pillantást vetnem a szemükre, ahhoz, hogy ez egész életük leperegjen előttem. Minden, amit valaha éreztek, átfolyik rajtam és magával ragad. Ezek a pillanatnyi hullámok gyors egymásutánban letaglózzák az embert. De én már megtanultam kezelni. Eleinte nehéz volt, minden gondolat összefolyt, nem tudtam elkülöníteni semmit. Gyakorlat teszi a mestert, pár év után gondtalanul sétálhattam végig egy utcán, akár 50-60 ember elméjébe bepillantva anélkül, hogy hirtelen összeessek vagy egy apró lüktetést érezzek a fejemben. Elsajátítottam a művészetemet.
És hogy kontárnak éreztem-e magam, aki betolakodik minden ember fejébe? Egyáltalán nem. Ha az ég megáldott ezzel a tudománnyal, annak biztos van valami jelentősége. Éppen ezért egyetlen csepp lelkifurdalás nélkül szipolyoztam ki minden egyes emléket, ami átengedte magát nekem. Nem zavart, hogy mindenkit megismerek, aki szembejön velem. Nem zavart, hogy pofátlan, amit csinálok, mindenki szennyesében turkálni. Önkényesen törtem be az elmékbe, senki nem akadályozott meg benne. Sőt, ami azt illet, ha akart volna valaki, sem tudott volna.

Az éjszaka titka

• Kategória: Horror | Szerző: Nana

A padló nyikorgása egyre elviselhetetlenebbé vált. Minden lépésemmel újabb s újabb porfelhőket kreáltam.  A folyosó végén megpillantottam egy ajtót, hol egy csöppnyi résen fény szűrődött ki. Mikor körülbelül egy-egy és fél méterre lehettem a roskadozó fatákolmánytól, az kivágódott. Először az ajtóval szemben lévő ablakot vettem észre. A telihold fénye égette a sötéthez hozzászokott szemeim. Bármennyire is ki akartam jutni a házból, megpillantottam az ablak alatt álló öreg asztalkát, melyen egy dobozka állt. Egy szem por nem volt a dobozon, mintha csak most törölgették volna le. Óvatosan felnyitottam cirádás tetejét. Amint megpillantottam tartalmát, sikítani szerettem volna. A dobozban egy csuklónál levágott, ökölbe szorított kéz volt. Mielőtt sikolyra táthattam volna számat, az ujjak szétnyíltak, hatalmasat csuklottam ijedtemben. A holdfény megcsillant az arany kulcson, amit eddig a tenyér rejtett. Visszatartott lélegzettel, s remegő ujjakkal, ám kíváncsian nyúltam az aprócska tárgy felé. Az eddig visszafojtott sikoltás, szinte már fájdalommal tört fel torkomból, mikor a kéz csuklómra fonta csontos ujjait. Hamar felocsúdtam a kábulatból, s másik kezemmel, lefeszengettem a „bilincsemet”. Hátrahőköltem, kezeimet a kulccsal együtt mellkasomra szorítottam.

Nyolcvanhat rózsaszál

• Kategória: Dráma, érzelmes | Szerző: Rae Keels

Ahogy a tenger fehéren habzó hullámai nyaldosták mezítelen lábát, ő néma csendben állt és figyelte, ahogy a hatodik rózsaszál hánykolódva a vízen egyre távolabb és távolabb került. Még akkor is a távolba meredt, mikor a rózsa már nem volt látható. S figyelte az apró hullámokat, és tudta jól ezzel üzeni neki, hogy megkapta. Lassan megfordulva elindult a part felé és szemében a gyász könnyek jelentek meg. Visszafordult s csak ennyit mondott: "Hiányzol nagyon, hiányzol."

Hatodik éve, hogy ezt csinálta. Minden évben, május 29-én kiment a tengerhez és egy szál rózsát dobott a vízbe. Ezzel emlékezve szeretett édesanyjára.
A szél lágyan lobogtatta hosszú barna haját, és finoman arcáról felszárította a könnyeit. Az emlékek halovány képei úsztak be gondolataiba, halvány mosolyt csalva az arcára. Két kezét széttárva forogni kezdett, egyre sebesebben és sebesebben. Élvezte, ahogy a világ körülötte összemosódva veszi körbe. Ahogy forgott, hirtelen megállt és eldőlt a homokba. Az égre nézett és mosolyogva ennyit suttogott.
"Érzem, hogy itt vagy!"

Árva

• Kategória: Dráma | Szerző: Flór

2010.10.23. Utolsó levél.

Az ágyon ültem összekuporodva és a falnak dőltem. Kint esett az eső. Csendben hallgattam a víz szimfóniáját, ahogy különböző hangokat kiadva, hol az ereszre esik, hol az üvegen loccsan szét. Emlékszem, akkor is így esett. Talán kicsit sötétebb volt, de az eső pont így esett. Minden egyes vízcseppkoccanásra emlékszem. A hangokra is, a képekre is. Fura, pedig milyen szépen indult az a reggel...

A nap mind a száz ágával egyenesen az én szobám ablakán nyúlt be. Óvatosan a vállamra helyezte sugarait, és némán felkeltett fényével. Hunyorogva takartam el a szemem, gonosz módon visszautasítva őt, és szinte haragudva rá, felültem ágyamban, hogy ne is lássam, hiszen úgy már árnyékban voltam. Álmosan néztem magam elé, kócos fejjel, mígnem egy halk kopogást halottam, amire kissé ijedten felkaptam a fejem. Csendes nyikorgással nyílt az ajtó, és egy ősz hajú, ráncos, kicsike fej tűnt fel mögötte. Mama volt az.

- Bejöhetek? – kérdezte mosolyogva.

- Igen, gyere – feleltem.

- Tudod-e milyen nap van? – kérdezte. – Mert ha nem, segítek. – Ezzel belépett az ajtón egy hatalmas csoki tortával, aminek a tetején egy fehér marcipán tábla volt az alábbi felirattal „Egyetlen Marcikámnak hetedik születésnapjára”. Leült mellém az ágyra, és mind a hét égő gyertya felett elkezdte énekelni a boldog születésnapot. Örömömben szeplős arcomon fülig ért a szám, és habozás nélkül, csukott szemmel, egy gyors kívánság után elfújtam a gyertyákat. Már éppen láttam volna neki a tortának, amikor Mama megállított.

Testvéri szeretet, vagy Szerelem?

• Kategória: Szerelmes | Szerző: Nana

A nevem Kathe. Most tizenhat éves vagyok. Életem első tizenhárom évét, egy árvaházban töltöttem. Aztán, egy szörnyű őszi reggelen arra keltettek, hogy tizenöt percem van összecsomagolni, mert egy család örökbe akar fogadni! Engem világ életemben kiközösítettek. Még az árvaházban élő gondozók is utálta. Sose gondoltam, hogy tizenhárom nyomorúságos év után valaki megszabadít. Három perc alatt összekészítettem egyetlen bőröndömbe épp egy hétre elegendő ruhatáramat, rajzfüzetemet és ceruzáimat, illetve MP4 lejátszómat, fogkefémet, fésűmet, s már rohantam is a lépcsőhöz. Először egy harmincöt év körüli nőt vettem észre. Rozsdabarna haja lágyan hullott vállára, s tökéletesen keretezte, törékeny, sápatag, szeplős arcát. A tengerkék szemei egészen magával ragadtak. Mellette egy idősebbnek látszó férfi, méz szőke haja már itt-ott kikopott, de még így is angyali volt. Sötétbarna szemei olyan morcosak és nyúzottak, hogy ha csak ránéztem, elfogott a rettegés. Ahogy körbenéztem a szinte üres várószobában, egy fiatal tizenhat körüli fiúra lettem figyelmes. Szőkésbarna haját felzselézve hordta, sötétkék szemeivel engem méregetett. Még a pulcsin keresztül is igen izmosnak tűnt, arca pedig egyenesen elbűvölő volt!

A Fekete Teherautó

• Kategória: Horror
• Szerző: Katie

Egy kisebb városkában laktunk Wisconsinban, Milwaocee mellett. Maximum 25 fok volt, és az is csak a legmelegebb nyári napokon. Az eső jócskán esett, nagyjából mindig. Viszont én szerettem ott élni. Szerettem azt a hatalmas házat, a gyönyörű szép pázsitos kertjével.

Egy augusztusi napon, egy teherautó állt meg a házunk előtt. Kislányom szaladt be, hogy szóljon:
- Mama, bácsik keresnek téged! - mondta, s, mutatóujjamnál fogva húzni kezdett. Gondolkoztam, hogy kik lehetnek, majd kicsit ugyan megijedve, de hagytam, hogy Anne kirángasson a kapunk elé:
- Bácsik, itt van a mamám! - nézett fel két érdekes, fiatal alakra. A férfiak se szó, se beszéd sorban hordtak be hatalmas kőszobrokat az udvarra. Először csak utánuk kiabáltam, hogy mit képzelnek, mert az értetlenségtől mozdulni sem bírtam, majd utánuk futottam, hogy megtudjam mért ide hozták ezeket, és, hogy valószínűleg címet tévesztettek, de mintha a falhoz beszéltem volna, az alakok csak rendezgették a szobrokat. Hiába magyaráztam, hogy vigyék innen ezeket, még csak rám se néztek. Bepakolták sorban az összes szobrot, majd szó nélkül beültek a fekete teherautóba és távoztak. Én az úton álltam, és értetlenül bámultam a autó után, hosszas percekig. Mikor bementem a kertbe láttam, hogy Anne egy szobor előtt áll és beszél hozzá:
Olvasd tovább: