Doloren - Utálva szeresd

• Szerző: Doloren | Téma: Érzelmes

Utálva szeresd, de határtalanul,

Utáld határtalanul, de szeresd.

Határtalanul szeresd, de utáld. 

Légy vele boldog éjeken, nappalokon át. Fonjátok egybe ujjaitokat, reméld, hogy a naplemente ma is többet rejteget magában, mint azelőtt és az előtt is. 

Mert te mindig vele akarod megnézni. 

De az már nem nézés, ahogy rá tekintesz. Csodálat a javából. 

Mást sem tudsz csinálni, mint csodálni őt. Őt bizony, nem a Napot. 

Hiszen utálva szereted, 

utálod határtalanul, 

határtalanul szereted. 

Sasi - Elveszett lélek

• Szerző: Sasi | Téma: Sötét

A lány egy zsúfolt, sötét szoba padlóján feküdt összekuporodva. Úgy sajnáltam. Nekem kellett volna vigyáznom rá, de túl gyenge voltam. Az elmúlt hetek történéseinek emlékei elárasztották az elmém, képtelenné téve arra, hogy kitaláljak bármiféle menekülés módot. Ráadásul ő teljesen összetört. Csak remegve feküdt ott a padlón.

Lépéseket hallottam. Az apja közelített megint. Bár tudtam, semmi haszna, a lány elé álltam, hátha eltakarom. De amint a korhadt ajtó nyikorogva kinyílt, leeresztettem fejemet. Semmi haszna. A nagydarab férfi egy hűvös érzés kíséretében keresztülsétált rajtam. Utálom ezt. Amint megállt a lány mellett védelmezettem lélegzete elakadt. Torkát zokogás csiklandozta, de csöndben maradt. Apja széles mosolyra húzta száját miközben lenézett rá. De nem egy jólelkű apa mosolyát kell elképzelni… hanem egy szörnyetegét.

- Hogy vagy kedvesem? – suttogta izgatottan.

Nyolcvanhat rózsaszál

• Kategória: Dráma, érzelmes | Szerző: Rae Keels

Ahogy a tenger fehéren habzó hullámai nyaldosták mezítelen lábát, ő néma csendben állt és figyelte, ahogy a hatodik rózsaszál hánykolódva a vízen egyre távolabb és távolabb került. Még akkor is a távolba meredt, mikor a rózsa már nem volt látható. S figyelte az apró hullámokat, és tudta jól ezzel üzeni neki, hogy megkapta. Lassan megfordulva elindult a part felé és szemében a gyász könnyek jelentek meg. Visszafordult s csak ennyit mondott: "Hiányzol nagyon, hiányzol."

Hatodik éve, hogy ezt csinálta. Minden évben, május 29-én kiment a tengerhez és egy szál rózsát dobott a vízbe. Ezzel emlékezve szeretett édesanyjára.
A szél lágyan lobogtatta hosszú barna haját, és finoman arcáról felszárította a könnyeit. Az emlékek halovány képei úsztak be gondolataiba, halvány mosolyt csalva az arcára. Két kezét széttárva forogni kezdett, egyre sebesebben és sebesebben. Élvezte, ahogy a világ körülötte összemosódva veszi körbe. Ahogy forgott, hirtelen megállt és eldőlt a homokba. Az égre nézett és mosolyogva ennyit suttogott.
"Érzem, hogy itt vagy!"

Árva

• Kategória: Dráma | Szerző: Flór

2010.10.23. Utolsó levél.

Az ágyon ültem összekuporodva és a falnak dőltem. Kint esett az eső. Csendben hallgattam a víz szimfóniáját, ahogy különböző hangokat kiadva, hol az ereszre esik, hol az üvegen loccsan szét. Emlékszem, akkor is így esett. Talán kicsit sötétebb volt, de az eső pont így esett. Minden egyes vízcseppkoccanásra emlékszem. A hangokra is, a képekre is. Fura, pedig milyen szépen indult az a reggel...

A nap mind a száz ágával egyenesen az én szobám ablakán nyúlt be. Óvatosan a vállamra helyezte sugarait, és némán felkeltett fényével. Hunyorogva takartam el a szemem, gonosz módon visszautasítva őt, és szinte haragudva rá, felültem ágyamban, hogy ne is lássam, hiszen úgy már árnyékban voltam. Álmosan néztem magam elé, kócos fejjel, mígnem egy halk kopogást halottam, amire kissé ijedten felkaptam a fejem. Csendes nyikorgással nyílt az ajtó, és egy ősz hajú, ráncos, kicsike fej tűnt fel mögötte. Mama volt az.

- Bejöhetek? – kérdezte mosolyogva.

- Igen, gyere – feleltem.

- Tudod-e milyen nap van? – kérdezte. – Mert ha nem, segítek. – Ezzel belépett az ajtón egy hatalmas csoki tortával, aminek a tetején egy fehér marcipán tábla volt az alábbi felirattal „Egyetlen Marcikámnak hetedik születésnapjára”. Leült mellém az ágyra, és mind a hét égő gyertya felett elkezdte énekelni a boldog születésnapot. Örömömben szeplős arcomon fülig ért a szám, és habozás nélkül, csukott szemmel, egy gyors kívánság után elfújtam a gyertyákat. Már éppen láttam volna neki a tortának, amikor Mama megállított.

Zsákutca

• Kategória: Akció/Dráma | Szerző: N. Tomi

2068. január 23.-a, délelőtt. A hó vastagon borítja a szántókat, ezért húgommal, Allievel kimentünk játszani a szabadba. Apánk a lelkünkre kötötte, hogy ha ilyen időjárásban akarunk mászkálni odakint, akkor jól öltözzünk fel – a családunknak nincs pénze biztosításra, így ha bármelyikünk összeszed valami betegséget, csak a szerencsében bízhatunk. Fájdalmas emlék kötődik a tapasztalathoz: édesanyánk nagyjából hét éve halt meg tüdőgyulladásban. Attól kezdve apa vigyázott ránk. Reggeltől estig gürcöl a város egyik összeszerelő üzemében éhbérért, de még így is a szerencsésebbek közé tartozik a munkásosztály tagjai közül – a nagyfokú gépesítés miatt sokan vesztették el egyetlen megélhetésüket. Tekintettel arra, hogy iskolába anyagi helyzetünk miatt nem járunk, és apa is egész nap távol szokott lenni, csak egymásra számíthatunk. Apa mindent megtesz azért, hogy jövőt biztosítson nekünk, ezért amikor alkalma nyílik rá, elmegy az antikváriuma. Ott vesz néhány megfakult, szakadozott tankönyvet, amikből mi mindennap olvasunk valamennyit. Allie orra bukik a hóban, ahogy az ültetvényeken futkosunk, mire én kacajjal a számon felsegítem. Ajkai huncut mosolyra húzódnak, s hirtelen egy marék havat ken szét az arcomon. A kibontakozó hócsata végére mindketten elfáradunk. Sapkája alól előbújtak rakoncátlan, mézszínű tincsei, fehér arcát pirospozsgásra csípte a hideg. „Azt hiszem, ideje hazaindulnunk” – vetem fel az ötletet. Némán bólint, majd botorkálni kezdünk az ösvény felé, amit követve eljuthatunk otthonunkhoz.

A Gombszemű Játékmackó

• Kategória: Dráma | Szerző: Rae Keels

Egy pici lányka szakadt ruhában állt a játékbolt kirakata előtt, és csodálva nézte a színes játékokat. Volt ott villanyvasút, hajas baba, terepasztal s építőkocka. Könyvek is akadtak bőven és a kirakat közepén, egy jó kedélyű mikulás integetett, miközben kellemes karácsonyi dalokat ontott magából. Ámulatba ejtve ezzel a bámészkodókat. De a kislányt nem érdekelték a szebbnél szebb játékok se a daloló mikulás. Egy valamit nézett…

A kirakat egy eldugott sarkában egy játék medve nézett búsan gomb szemeivel. A kislány már négy éve, karácsony napján, ellátogatott a játékbolthoz és megnézte vajon meg van e a mackó.
A kicsi lány az orrát az üvegnek nyomva, vágyakozó tekintettel figyelte a kitömött játék medvét. Jól tudta, hogy nem lehet az övé, de jó érzés töltötte el, amikor azokba a gombszemekbe nézett. A szempár, akár egy élőé. Érzelmek bújtak meg bennük. Szomorúan tekintettek a világra, mint akik azt mondták volna: nincs nekem senkim. Egyedül vagyok e világon.
Akár a kislány, ki árva volt. Úgy vélte, hogy az idő múlásával a játék mackó, egyre szomorúbb, egyre magányosabb, akár csak ő.
Pont olyan helyzetben volt, mint ő…
Az emberek sietve mentek el mellette észre sem véve a didergő kis leánykát. Ha épp rátévedt tekintetük, egy – egy fontot a kezébe nyomva tovább mentek… Nem foglalkozva, hogy talán ez az utolsó napja, mielőtt megfagyna. Senki nem törődött vele, akár csak a kirakatban lévő gombszemű mackóval.

Egy örökké kísértő emlék

• Kategória: Dráma/Érzelmes | Szerző: Nana 

Vajon igaz, hogy szeretteink az emlékeinkben örökké élnek? Hiszen, egyszer mindent elfelejtünk. Nyomot kell hagynunk magunk után, mely megőrzi néhai valónkat. Mert ha az emlékünk is végleg oda vész, mi is.
Éreztem, ahogy darabokra törnek csontjaim. Az égető érzés borzalmas volt. Mintha a testemben belül egy tábortűz égett volna. Szörnyen fájt. Sikítani akartam, de csak a vér buggyant ki a számon. Mindig úgy képzeltem, hogy majd a betegség gyűr maga alá. S most itt vagyok Párizsban, s egy autó vet véget életemnek. De legalább találkozhatok vele… S hogy mit is keresek egy autó kerekei alatt? Talán kezdhetnénk a legelején.

Rákos beteg voltam. Az orvos szerint, hiába erős a szervezetem, egy hónapon belül örökre távozok eme borzalmas világról. Mindig furcsa gyerek voltam, folyton betegeskedtem, fiús ruhákban jártam, ám arcom gyönyörűbb volt összes osztálytársaménál. Nem igazán voltak barátaim. Ha esetleg valaki szóba állt velem, az is fiú volt.