Mosómedvék Krónikái - 1. Rész: Elveszett lélek

A mosómedvék csapata ismét elhozott nektek egy történetet - a megszokottakkal ellentétben azonban nem a virtuális papírra írva, hanem elmesélve.

A Miisz Art csapata büszkén mutatja be a Mosómedvék Krónikái - Történetek elmesélve című sorozat első részét!

Ebben a videósorozatban képi illusztrációkkal együtt mutatunk be és mesélünk el a csapat tagjaitól származó történeteket. A munka minden egyes részét a Miisz csapata végzi, ezért is lesz nagy büszkeségünk a Mosómedvék Krónikái.

Az első részben egy blogon már fent lévő történetet, az Elveszett lélek című novellát dolgoztuk fel.

Jó szórakozást kívánunk a videóhoz!

Sasi - Elveszett lélek

• Szerző: Sasi | Téma: Sötét

A lány egy zsúfolt, sötét szoba padlóján feküdt összekuporodva. Úgy sajnáltam. Nekem kellett volna vigyáznom rá, de túl gyenge voltam. Az elmúlt hetek történéseinek emlékei elárasztották az elmém, képtelenné téve arra, hogy kitaláljak bármiféle menekülés módot. Ráadásul ő teljesen összetört. Csak remegve feküdt ott a padlón.

Lépéseket hallottam. Az apja közelített megint. Bár tudtam, semmi haszna, a lány elé álltam, hátha eltakarom. De amint a korhadt ajtó nyikorogva kinyílt, leeresztettem fejemet. Semmi haszna. A nagydarab férfi egy hűvös érzés kíséretében keresztülsétált rajtam. Utálom ezt. Amint megállt a lány mellett védelmezettem lélegzete elakadt. Torkát zokogás csiklandozta, de csöndben maradt. Apja széles mosolyra húzta száját miközben lenézett rá. De nem egy jólelkű apa mosolyát kell elképzelni… hanem egy szörnyetegét.

- Hogy vagy kedvesem? – suttogta izgatottan.

Elveszni az éjben

• Téma: Horror/Sötét | Szerző: Rose Charity | Beküldött írás (7,2 pont)

Hajnali öt lehetett. Nem is, talán hat. De ez lényegtelen, hisz csak egy időről van éppen szó. Hazafelé sétáltam egy buliból, – még mielőtt bárki azt gondolná, hogy egy lázadó típus vagyok, aki, ha alkohol közelébe jut, leissza magát a sárgaföldig, hát nem. Egy visszafogott, nem mondanám, hogy közönség kedvenc, de nem is kiközösített, szófogadó különc vagyok. – mikor észrevettem, hogy egyik lábamról hiányzik a cipőm. Gyorsan fordultam vissza a helyszínhez, mert bizony nem volt olcsó mulatság megkeresni rá a pénzt. Hideg is volt, vihar is készült. Azt hittem ennél már nem lehet rosszabb, de ekkor láttam kilépni, az előttem felhőt képező ködből, azt a személy, akivel a legkevésbé akartam találkozni, az egyik osztálytársamat.
 – Emily! Vissza kell jönnöd, nagy baj van! – üvöltött felém, pedig még hét méterre volt tőlem.
 – Maradj már csendben, mert felvered az egész utcát, te idióta! – ordítottam, amennyire azt suttogva lehetséges. – Miért mi történt?
 – A buli… Vér… Sok-sok vér – tekintett maga elé bambán. – Csak gyere már! – sürgősen kapott bele kezeimbe, majd magával húzott.

Éjszaka a temetőben

• Téma: Horror

A lány maga elé meredve nézett ki az anyósülésről a sötét éjszakába. Nehéz volt felfognia, barátja mekkora ostobaságot csinált. Egy idióta fogadás miatt, most a temetőben kell szeretkezniük éjnek idején, a kocsi hátsó ülésén.

- Kérlek, ne legyél már ilyen… - nógatta bűnbánóan a mellette ülő barátja, Matt.
- Milyen?? Mégis milyen? Az összes hülyeségedbe beleviszel. – Amber mérgesen elfordította a fejét, hogy ne kelljen a fiúra néznie.
- Kérlek. Csak legyünk túl rajta, és menjünk el. Nekem sem éppen a legélvezetesebb. – Borzongva nézett körül a csendes temetőben.
Talán túlságosan is nagy csend volt. Ahogy a felhők a sötét égen kúsztak és a Hold kísérteties árnyékokat adott a sírköveknek.
Amber sóhajtott egy nagyot. Megpróbált felülkerekedni ellenséges érzésein. Kiszállt az autóból és hátraült. Matt követte.
- Ne haragudj. – Matt végigsimított a haján. Az egyik rakoncátlan tincsét barátnője füle mögé tűrte, és megcsókolta. – Szeretlek. De ezt te is tudod…
Nem tellett sok időbe, lekerültek róluk a pólók és nadrágok. Éppen tovább vetkőztek volna, amikor Amber valami furcsa zajt hallott. Egyre hangosodó csikorgás.
- Mi ez? – elhúzódott Matt-től és forgolódni kezdett. Kereste szétszóródott ruháit.
- Semmi… - vágta rá gyorsan a fiú és tovább puszilgatta a nyakát. A lány azonban nem tudott barátjára koncentrálni. Rossz előérzete volt.
- Matt… - kezdte volna, mikor hangos robajjal valami nekicsapódott a járműnek. Amber felsikított. Pulzusa az egekbe szökött és kétségbeesetten tekintgetett ki az ablakon.

Az éjszaka titka

• Kategória: Horror | Szerző: Nana

A padló nyikorgása egyre elviselhetetlenebbé vált. Minden lépésemmel újabb s újabb porfelhőket kreáltam.  A folyosó végén megpillantottam egy ajtót, hol egy csöppnyi résen fény szűrődött ki. Mikor körülbelül egy-egy és fél méterre lehettem a roskadozó fatákolmánytól, az kivágódott. Először az ajtóval szemben lévő ablakot vettem észre. A telihold fénye égette a sötéthez hozzászokott szemeim. Bármennyire is ki akartam jutni a házból, megpillantottam az ablak alatt álló öreg asztalkát, melyen egy dobozka állt. Egy szem por nem volt a dobozon, mintha csak most törölgették volna le. Óvatosan felnyitottam cirádás tetejét. Amint megpillantottam tartalmát, sikítani szerettem volna. A dobozban egy csuklónál levágott, ökölbe szorított kéz volt. Mielőtt sikolyra táthattam volna számat, az ujjak szétnyíltak, hatalmasat csuklottam ijedtemben. A holdfény megcsillant az arany kulcson, amit eddig a tenyér rejtett. Visszatartott lélegzettel, s remegő ujjakkal, ám kíváncsian nyúltam az aprócska tárgy felé. Az eddig visszafojtott sikoltás, szinte már fájdalommal tört fel torkomból, mikor a kéz csuklómra fonta csontos ujjait. Hamar felocsúdtam a kábulatból, s másik kezemmel, lefeszengettem a „bilincsemet”. Hátrahőköltem, kezeimet a kulccsal együtt mellkasomra szorítottam.

Parahunt

„Üdvözöljük a Parahuntnál.” Állt egy nagy táblán az új munkahelyem bejárata felett. Nemrég helyeztek át, ide a katonaságtól, bár nem értem mit keresek egy ilyen nagy irodaépületben, bár a neve érdekesnek hangzott. –Parahunt mi? Érdekes név.- Mondtam magamban mosolyogva, majd beléptem az épületbe. a Recepciós egy csinos hollófekete hajú nő volt, piros egyenruhában, aminek a vállain furcsa jelek voltak.

-Jónapot a katonaságtól küldtek, azt írták mától itt fogok dolgozni.- Mondtam bizonytalanul.

-Oh igen,igen már vártunk magára. Kérem, ezt vegye fel, ez lesz az ön egyenruhája, ezt mindig hordja munka közben.- Mondta hadarva, és kezembe nyomott egy az övéhez hasonló ruhát.

Pár perc múlva átöltözve visszatértem, majd a recepciós felküldött az igazgatóhoz, a 13. emeletre. Felérve egyetlen ajtó volt a lifttel szemben. Beléptem rajta, és egy egyszerű irodában. Az íróasztal mögött egy hosszú ősz hajú férfi állt, ugyan olyan ruhában, mint ami rajtam is volt.

-Üdvözöllek Carmer.- Mondta mosolyogva.

-Üdvözlöm uram.- Feleltem illedelmesen.

-Tudja, hogy mi ennek a cégnek a feladata?-

-Nem uram.- Vágtam rá a választ.

-Nos gondolom azért sejtése van már a cég nevéből? Ha nem akkor elmondom.- Egy pillanatra abba hagyta a beszédet, és leült a székébe. –Nos, a Parahunt nevet Para és Hunt ként kell nézni külön-külön. Mi foglalkozunk a paranormális jelenségekkel, a furcsa zajoktól kezdve az elátkozott házakon át egészen az ördögig.

Ereimben megfagyott a vér, lábaim a földbe gyökereztek a szavak hallatán. Majd végül ingerülten fakadtam ki. –És miért kellek én maguknak? A katonaság nem figyel eléggé!? Én félek az ilyen dolgoktól!-

-Igen tudjuk jól, hogy fél! Mind féltünk, és félünk is, de ez késztet minket a szellemek legyőzésére!- Ordította az asztalára csapva. –Ami meg azt illeti, nem is biztos, hogy kell nekünk. Ezt majd a beavatás során eldöntjük.- Mondta lecsillapodva.

-Beavatás? Miféle beavatás?- Néztem rá értetlenül.

-Oh igazán semmiség, csak egy éjszakát kell eltölteni egy kísértet kórházban.- Nevette. –Most pedig mennyen és igyon valami a büfében, este legyen a recepción és majd elvisszük a kórházhoz.

A Fekete Teherautó

• Kategória: Horror
• Szerző: Katie

Egy kisebb városkában laktunk Wisconsinban, Milwaocee mellett. Maximum 25 fok volt, és az is csak a legmelegebb nyári napokon. Az eső jócskán esett, nagyjából mindig. Viszont én szerettem ott élni. Szerettem azt a hatalmas házat, a gyönyörű szép pázsitos kertjével.

Egy augusztusi napon, egy teherautó állt meg a házunk előtt. Kislányom szaladt be, hogy szóljon:
- Mama, bácsik keresnek téged! - mondta, s, mutatóujjamnál fogva húzni kezdett. Gondolkoztam, hogy kik lehetnek, majd kicsit ugyan megijedve, de hagytam, hogy Anne kirángasson a kapunk elé:
- Bácsik, itt van a mamám! - nézett fel két érdekes, fiatal alakra. A férfiak se szó, se beszéd sorban hordtak be hatalmas kőszobrokat az udvarra. Először csak utánuk kiabáltam, hogy mit képzelnek, mert az értetlenségtől mozdulni sem bírtam, majd utánuk futottam, hogy megtudjam mért ide hozták ezeket, és, hogy valószínűleg címet tévesztettek, de mintha a falhoz beszéltem volna, az alakok csak rendezgették a szobrokat. Hiába magyaráztam, hogy vigyék innen ezeket, még csak rám se néztek. Bepakolták sorban az összes szobrot, majd szó nélkül beültek a fekete teherautóba és távoztak. Én az úton álltam, és értetlenül bámultam a autó után, hosszas percekig. Mikor bementem a kertbe láttam, hogy Anne egy szobor előtt áll és beszél hozzá:
Olvasd tovább: