Parahunt

„Üdvözöljük a Parahuntnál.” Állt egy nagy táblán az új munkahelyem bejárata felett. Nemrég helyeztek át, ide a katonaságtól, bár nem értem mit keresek egy ilyen nagy irodaépületben, bár a neve érdekesnek hangzott. –Parahunt mi? Érdekes név.- Mondtam magamban mosolyogva, majd beléptem az épületbe. a Recepciós egy csinos hollófekete hajú nő volt, piros egyenruhában, aminek a vállain furcsa jelek voltak.

-Jónapot a katonaságtól küldtek, azt írták mától itt fogok dolgozni.- Mondtam bizonytalanul.

-Oh igen,igen már vártunk magára. Kérem, ezt vegye fel, ez lesz az ön egyenruhája, ezt mindig hordja munka közben.- Mondta hadarva, és kezembe nyomott egy az övéhez hasonló ruhát.

Pár perc múlva átöltözve visszatértem, majd a recepciós felküldött az igazgatóhoz, a 13. emeletre. Felérve egyetlen ajtó volt a lifttel szemben. Beléptem rajta, és egy egyszerű irodában. Az íróasztal mögött egy hosszú ősz hajú férfi állt, ugyan olyan ruhában, mint ami rajtam is volt.

-Üdvözöllek Carmer.- Mondta mosolyogva.

-Üdvözlöm uram.- Feleltem illedelmesen.

-Tudja, hogy mi ennek a cégnek a feladata?-

-Nem uram.- Vágtam rá a választ.

-Nos gondolom azért sejtése van már a cég nevéből? Ha nem akkor elmondom.- Egy pillanatra abba hagyta a beszédet, és leült a székébe. –Nos, a Parahunt nevet Para és Hunt ként kell nézni külön-külön. Mi foglalkozunk a paranormális jelenségekkel, a furcsa zajoktól kezdve az elátkozott házakon át egészen az ördögig.

Ereimben megfagyott a vér, lábaim a földbe gyökereztek a szavak hallatán. Majd végül ingerülten fakadtam ki. –És miért kellek én maguknak? A katonaság nem figyel eléggé!? Én félek az ilyen dolgoktól!-

-Igen tudjuk jól, hogy fél! Mind féltünk, és félünk is, de ez késztet minket a szellemek legyőzésére!- Ordította az asztalára csapva. –Ami meg azt illeti, nem is biztos, hogy kell nekünk. Ezt majd a beavatás során eldöntjük.- Mondta lecsillapodva.

-Beavatás? Miféle beavatás?- Néztem rá értetlenül.

-Oh igazán semmiség, csak egy éjszakát kell eltölteni egy kísértet kórházban.- Nevette. –Most pedig mennyen és igyon valami a büfében, este legyen a recepción és majd elvisszük a kórházhoz.

***

Már negyed órája vártam a recepción, amikor megjött végre az igazgató, egy erős testalkatú férfival, és egy vékony fazonnal, akit inkább a számítógép elé tudtam elképzelni. Beültettek egy kocsiba, majd órákat furikáztunk a város kihalt és sötét utcáin. Végre megérkeztünk a Kórház romos épületéhez.

-Nos akkor itt a kamera, egy hátizsák a szükséges felszereléssel, és vízzel, és végül egy puska, a töltények a táskában vannak.- Mondta az izomhegy miközben a kezembe nyomta a felszerelésem, ezután szó nélkül betolt a bejárati ajtón és behúzta mögöttem a rozsdás illesztések nyikorogva adtak hangot az ellenkezésnek, de hiába mert az ajtó bezárult mögöttem.

Bent kissé sötét volt, és mindenhol vastagon állt a por, és a kosz, az első nyomasztó benyomást leküzdve bekapcsoltam a zseblámpát és elindultam befelé. A földszinten semmi érdekes nem volt, vagy ijesztő ezért felmentem az első emeletre, és gondoltam ott átvészelem ezt az estét, és utána lelépek. Találtam is egy remek „tábor” helyet, egy kórterem sarkában. Átnéztem a táskám tartalmát, a fegyverbe betettem egy tárat, és ittam egy korty vizet, majd a táska alján találtam egy papírt, amin ez állt: „A kamerával rögzítse az éjszakát, ez lesz a vizsga anyaga” Na, mondhatom örültem neki, így nem ülhetek egyhelyben. Hirtelen furcsa kapargálást halottam a felső emeletről, majd mintha késeket fentek volna a szomszédos műtőben. Bekapcsoltam a kamerát. –Furcsa hangokat hallottam az előbb a fenti emeletről, megye megnézem, de remélem csak pár egér az.- Mondtam a kamerának, majd felsétáltam a második emeletre és ledöbbentem a látványtól. a falakról alvadt vér pergett le mindenhonnan, a kórtermekben ruhában lévő csontvázak hevertek, nagy részük a személyzet volt.

Hirtelen egy árny suhant el a távolban. –Az ott mi? Van ott valami.- Mondtam magamnak, és a kamerának, amelyet a puska csövére kötöztem nagy nehezen. Követtem az árnyat, és egy hatalmas terembe jutottam, amely egykor még étkező ként funkcionált, de mára csak furcsa zöld masszának adott otthont. Az árny a sarokban gubbasztott, és a padlót kaparta. –Ugyan az a hang.- Suttogtam félelmemben. Hirtelen a lény alakot öltött és egy hálóing kezdett formálódni körülötte, majd hosszú éjfekete haja. A kísértet kiegyenesedett, majd gyilkos lassúsággal megfordul, egyenesen rám vetve izzó vörös szemeit. Így dermedten álltunk pár percig, majd a szellem félre hajtotta fejét, és hirtelen eltorzult arccal vérfagyasztóan visított, miközben felém sétált. A rémülettől vezérelve belelőttem kettőt, majd rohantam ki az étkezőből, és felrohantam két emeletet. –Csessze meg azt hiszem kiugrott a szívem az előbb.- Morogtam. –Mi a franc volt az?- Kérdeztem a kamerától. Elindultam felfedezni ezt az emeletet is, de itt is hasonló látvány fogadott. Vér és halottak mindenhol. Gyereksírás ütötte meg a fülem, az egyik kórteremből jött. Rohantam a hang irányába, és egy koszos kislányt találtam a sarokban, aki a játék mackóját szorongatta.

-Hé, jól vagy kislány?- Kérdeztem, miközben óvatosan mellé araszoltam.

-Bácsi nem látok. Miért nem látok?- Kérdezte zokogva a lányka.

Mikor megnéztem az arcát elhűlve látta, hogy a szemeit kivájták, és csak az üres szemgödör van a helyén. Átkaroltam a lányt. –Sajnálom, nagyon sajnálom.- Suttogtam neki, amíg hirtelen egy éles tárgy át nem döfte a bal vállamat. Ellöktem magamtól a lányt, és ekkor láttam csak, hogy az arca félig elrothadt és a bal karján nem volt hús, csak a csupasz csont mozgott.

-Semmi baj bácsi, majd elveszem, ami hiányzik.- Mondta majd rám támadt egy késsel, amely véres volt, gondolom ezzel döfte át a vállam is. Rohantam volna lefelé a lépcsőn, de lent az előző szellem várt engem, és sétált komótosan felfelé utánam. Úgy tűnik, tudatosan üldöznek egyre feljebb, de nem volt mit tenni, felrohantam még egy emeletet. Ez volt a műtőosztály. mindenhol elszórt sebészeti szikék, és géztekercsek hevertek. Az emelet recepciójánál egy véres ingű orvos ácsorgott, tébolytól eltorzult arccal, majd mikor meglátta a vállam egy szikével a kezében elindult felém.

-Sajnálom uram az ön vállát amputálni kell! Ne aggódjon, nem fáj, még nem!- Mondta őrült vihogások közepette. Őt is megajándékoztam három-négy golyóval a homlokába, de a találatok ellenére egyre csak közeledett. Nem akartam még több ilyen teremtménnyel találkozni, ezért egyből a legfelső emeletre rohantam. Ott megkerestem a létrát, és felmásztam a tetőre.

-Nah itt már nem bánthat semmi.- Mondtam megkönnyebbülten. Így is volt az első öt percig, utána egy hatalmas hústorony támadt rám egy vaskos vascsővel. Igyekeztem nem találatot kapni tőle, de hiába az egyik ütése betalált, és egyenesen nekirepültem a villanytrafónak. Hirtelen egy másik lény elkapta az ujjaim és elkezdte visszafelé feszíteni, kezdtem érezni, hogy a csontjaim engednek, és el fognak törni az ujjaim, amikor egy hirtelen ötlettől vezérelve megfejeltem a szörnyeteget. Szerencsémre elengedett a lény még időben, így ép ujjakkal rohantam a tető túlsó végébe, ahol egy kis bódé állt, bádogból összetákolva. Oda bemenekültem, és vártam.

***

Nem tudom hány óra lehetett, de már kezdett feljönni a nap. Meggondolatlanul kiléptem, de a szörnyek még mindig ott ólálkodtak a közelben, és egyszerre rontottak nekem. Szerencsére a hústorony lecsapta az orvost, így a résen átcsúszva lerohantam a földszintig, ahogy csak bírtam, majd a bejárati ajtónál vártam tovább, mivel az utasítás szerint majd ők nyitják az ajtót. Negyed óra múlva feltűnt a késes kislány, és a sikító szellem. Kézbe vettem a fegyvert, és lőni kezdtem őket, ahogy csak tudtam. A szellemen sajna átmentek a lövedékek, de a másik lényen nyomot hagytak. Ahol eltalálta a lövés felszakadt a bőre, és furcsa kék folyadékot fröcskölt minden felé. Már majdnem elértek, amikor hátam mögül egy rántást éreztem, és a két lény távolodni látszott, azonban rájöttem, hogy engem rántott ki valami az ajtón. Nem tudom mi, nem tudom, hogyan, de kijutottam a bezárt ajtón. Örömöm nem tartott sokáig, mert észrevettem, hogy a kamera bent maradt, és a többi felszerelésem. Tanácstalanságomban neki akartam dőlni egy fának, de átestem rajta.

-Te jó ég szellem lett belőlem.- Kiáltottam, majd elrohantam olyan gyorsan ahogy lábaim bírták.