Bea - Vámpírvadászat

• Szerző: Bea | Téma: Misztikus, sötét | Beküldött írás

Már több mint húsz perce bent volt. Mégis mi történhet odabent? Idegességemben úgy öleltem a fatörzsét, mintha odaragadtam volna. Ugye, nem esett baja? Az ősi kastély teljesen elhagyatottnak tűnt, nem árulkodott semmi arról, hogy egy vámpírcsapat vette birtokába. 

A telihold derengő fénye úgy hatott a romokon, mintha valami természetfeletti köd lengné körül. Egyre jobban rám nehezült a hajnal lehelete, ezért még szorosabban bújtam a fához. Miért hagytam, hogy Jack megvalósítsa azt az őrült tervét, miszerint lepjük meg a vérszívókat, mielőtt szólnánk a vadászoknak? 

Az éj leple alatt minden szükséges holmit becsomagoltunk egy hátizsákba, majd az összes rendelkezésünkre álló fegyverrel felszerelkeztünk – az övünk alá szenteltvizes üvegcséket rejtettünk, a csizmánkba karókat dugtunk. Én a biztonság kedvéért még fokhagymát is tettem a zsebeimbe. 

Ferc – Elhaló zsivaj

• Téma: Vers | Szerző: Ferc

Üvölt a világ

Engem a méreg rág
Nyomaszt a ricsaj
Undorító ez a faj.

Ordít, kiabál, zajong
S kicsinyes emberekért rajong.
Próbálok nem hallani,
A környezetet kihagyni.

Elsötétül a világ
Szemem előtt egy vörös virág
Kezem a virág, s vérem vörös
Magyarázat részemről fölös.

Reasy Brown – Vörös

• Téma: Sötét | Szerző: Reasy

A szín, mely folyton csak követ, életünk minden egyes sikátorában. Bennünk van, ott folyik az ereinkben, felépít minket, éltet. Alkot, díszít, készít és kecsesít. Szemünk is rá fókuszál először – mindig egy lépéssel előttünk jár. Tudja, mit kell tennie, magabiztosan cselekszik, hisz ő a játékmester.

A játékmester, aki nem ismeri a szabályokat. Talán helytelenül lettek megfogalmazva – néha az én soraimmal is ez történik, legyen szó akár az írásról, akár pedig a sorsnak csúfolt magasztos színjátékról. Vagy talán csak a játékos értette félre az egészet? Ó, hisz milyen nevetséges, mégis, hogy versengett egyáltalán a vörös bábu ellen? Olyan önző... Mindig nyer.

Talán jobb lesz, ha a játékos elmegy egy kicsit pihenni. Tétlenül gondolkozik, mit tegyen: heveredjen le a bársonykanapéra, vagy mozduljon ki egy kis sétára?

Inkább útnak indul a sötét éjszakába és szív egy kis friss levegőt. Odakint hideg van, jobb lesz, ha felveszi vörös színben pompázó, szőrmével bélelt kabátját. Kellemes melegséggel tölti fel rideg testét.

Sétálgat, elüti az időt. Sokáig járkál a város peremén: megszomjazik. Erre azonban csak akkor eszmél rá, amikor egy bolt neonvörös színben villogó hirdetőtáblája irritálni kezdi szemét. Felháborító... Hogy engedhetnek meg maguknak ekkora, és ilyen zavaró figyelemfelkeltést?

Nem baj, még ha a hirdetésük zavaró is, biztos lesz bent valami ital. Megkísérel átsétálni az úton. Szörnyen villog az a felirat... Csaknem elvakítja.

Balról közeledik egy autó. Hogy lehet, hogy ezt nem vette észre? Mindegy is, még messze van, átér előtte. A tócsát – amibe az imént lépett bele – azonban nem veszi észre időben. Mégis milyen folyadék csúszhat így?

Nem mozdul, nem csinál semmit, csak kétségbeesetten fekszik a hideg és nedves aszfalton, felette pedig elzúg a motor, majd végjátékként a fék is csikorog egy éleset.

Tolvajok éjszakája

Téma: Fantasy | Szerző: N. Tomi

Egy magas, fiatal fiú fordult be a nyüzsgő utcára. Mogyorószín haja rövid és jól fésült, szeme akár a szikrázó jég. Bő, fehér inget viselt, melyet szűk, fekete nadrágba tűrve hordott. Övén erszény, kis övtáskák lógtak és pár dobótőr. Tekintetét a macskaköves járdán pihentette, amin lomhán csordogált lefelé a lakosok szennyvize. Az emeletes házak ablakaiból hangos pörölés és gyermeksírás hallatszott ki.

Ez Shadon: élettől pezsgő, bűnben, kéjben és imákban tobzódó százezres nagyváros, a birodalom dicsőségének és erejének szimbóluma.

Az ifjú megállt egy magas, roskadozó épület előtt. Vékony fémrúdra akasztva cégér lógott alá, rajta tű, cérna. Finoman körbetekintett, majd benyitott az ajtón. Odabent hűvös félhomály fogadta, amely kellemes változás volt a kinti, tűző napsütés után. A levegőben enyhe festék- és gyapjúillat terjengett. Éppen egy szövőszéket tanulmányozott, amikor háta mögött halk lépteket, majd ajtónyitást hallott. A szoba végében elhelyezkedő pult mögött alacsony, idősödő hölgy bukkant fel. Őszbe csavarodó, szalmaszín haját szoros kontyba tűzve viselte. Arcán mosoly futott át, ahogy megpillantotta a fiút.

- Jó reggelt, Sineas! A rendelésedért jöttél? - kérdezte kissé érdes, mégis kedves hangján.

- Igen, Lady Noel.

- Ugyan, fiam, rég nem vagyok már hölgy… mindenesetre a ruha kész van, sőt, a lányok igazán kitettek magukért - azzal hátrafordult és eltűnt az ajtóban, ahol az előbb megjelent. Egy perc sem telt bele, s már megint a körtefapult mögött állt, kezében díszes, nemesi öltözettel. Felső részét címer ékesítette, melyen két sas gubbasztott egy sziklaormon. Sineas előbb megvizsgálta a ruhát, majd elégedett bólintással jelezte, hogy fizetne csomagolás után. Lady Noel közönséges, durva tapintású papírt vett elő: rég megtanulta, hogy a városnak ezen részén nem jár jól az, aki kirívóan díszes holmikkal sétálgat. Sineas három aranypénzt vett elő erszényéből, és a nő markába csúsztatta, majd köszönt, és távozott az üzletből.

Az Utolsó Szegmens

• Téma: Abszurd-Misztikus | Szerző: Flór

Éreztétek már azt a bosszantó és kiábrándító érzést, mikor valamivel kapcsolatban végre teljesen összeállna a kép? Aztán az öröm azon tökéletes mámorában fürödhettek, mely a magatok iránti elégedettségből fakad? Majd hirtelen eltűnik a szemetek elől egy kis darab, ami összeomlasztja az egészet… Mint mondjuk, mikor egy angol mondat majdnem minden szavát érted, de mégse tudod lefordítani, mert egy szó idegen számodra.
Hirtelen ez keringett a fejemben, miközben a düh és a kétségbeesés eluralkodott az elmémen, s többé nem láttam tisztán. A helyiség minden részében szétnéztem már, de sehol sem találtam azt, ami kellett. Az a nyavalyás fecni, ami jelenleg számomra világmegváltó hatást okozott volna, kifogott rajtam. Pedig az volt az utolsó reményem.
Nem volt több ötletem, végleg lemondtam arról, hogy valaha ezt a helyzetet jól megoldjam. Elkomorodtam, és úgy döntöttem, lesz, ami lesz, én feladom, nincs értelme tovább ezzel küzdenem. Végül is, mit tehetnék? A helyzetem reménytelen, az egyetlen, ami kimenthetne innen sehol sem volt. Leültem a küszöbre, és néztem a vékony lábam. Vállig érő barnás-szőke hajam magam elé omlott, s eltakarta fiatalos arcomat és barna szemeimet. Körülöttem minden szépen lassan elnémult, és kikapcsoltam magam. Gondolkoztam… mikor is hirtelen becsapott a szikra. „Ott lesz!” – törtem ki a csendből hangosan, és egy hirtelen mozdulattal felálltam. Leporoltam a kék farmeromat, majd elindultam a célom irányába, hol az elveszett papír fecni helyét véltem, mely most megmentheti az életem.

Ande

• Téma: Misztikus | Író: Reasy

Felébredtem. Végre! Már napok, talán hetek óta nem bírok normálisan aludni. Zavaróbbnál zavaróbb álmok kergetnek. Alapjaiba véve szeretek aludni, régen nem is volt ilyen rémálom-rendellenesség, új keletű dolog lehet.
De túltettem magam rajta, vigasztalt a tudat, hogy ma péntek van, az utolsó nap a suliból – legalábbis ezen a héten. Feltápászkodtam, belebújtam a papucsomba, majd odasétáltam az íróasztalomhoz, a szobám másik végébe, és kikapcsoltam az ébresztőt a telefonomon. Már épp kapcsoltam volna vissza a billentyűzárat, amikor a kezdőképernyőn megláttam az SMS értesítések sokaságát. Úgy tűnik, napjainkban lehetetlen titokban tartani egy kezdődő szakítást. Bár valami ilyesmire számítottam. Két év kapcsolat után mindkettőnknek megvannak a saját kis „beavatott emberkéi”, akiknek kisírjuk magunkat egy-egy affér után. Nem akarok borúlátó lenni – sajnos szokásom -, de ez most valami más, komolyabbnak tűnik. Amolyan „végső visszaszámlálás”: amikor érzed, hogy szétmentetek, már nem dúl a szerelem, de a Facebook még mindig „Kapcsolatban”-t jelez.
Rá sem hederítettem, felöltöztem, zsebre vágtam a telefont, és kimentem reggelizni a konyhába. Folytattam a napom mint egy átlagosat. Mint egy átlagosat.
Amint a reggeli szertartásaim végére értem, hátamra kaptam az ajtófélfának támaszkodó táskám, és útnak indultam. Bezártam magam mögött a bejárati ajtót, és az utcára kiérve felnéztem az égre. A nap első fénysugarai már áthatoltak az éjszaka pajzsán. Nem volt matt sötét, de reggeli világosság sem. Viszont hideg az annál inkább volt. Felvettem a sapkám, és sietve a villamosmegálló felé vettem az irányt. Sajnos a reggelizés közbeni elmélkedés egy kisebb késést eredményezett, de a megállóba érve még nyoma sem volt a villamosnak. Félrehúzódtam a többi embertől, nekitámaszkodtam a korlátnak, és körbenéztem. Érdekes. Másfél éve mindennap erre járok, itt ácsorgok, várakozok, de még egyszer sem vettem szemügyre ezt a helyet tüzetesebben. Azt persze tudtam, milyen boltok és merre vannak a környéken, mi a sarki kocsma neve, de ez most valahogyan más volt. Benéztem minden apró sikátorba, elrejtett zugba, a villamossínek közé... tekintetemmel bejártam az egész városrészt.
Tekintgetéseim közepette a távolban észrevettem a közeledő villamost. Egy két szerelvényes jött, ennek még a mai napig tudok örülni, hiszen csak egy hónapja tudták megérteni „a nagyok”, hogy a kisebb jármű meglehetősen kevés a munkába, iskolába induló tömegnek.

Sose hagyjon el a remény

• Téma: Misztikus | Szerző: Katie

Egy rózsa futott végig a földön, utópikus sebességgel, felém közeledve. Nem tudtam mozdulni. A csodás növény elért a lábamig, és egyre kúszott fel rajtam, míg a földre nem estem, s teljes testemet el nem borította.

    Hirtelen felpattant a szemem. Csak álom volt. Próbáltam megnyugtatni magam, de szívem hevesen dobogott. Felkönyököltem, hogy lássam anya arcát. Összegömbölyödve feküdt az ágyon a falnak fordulva. A másik oldalamon két testvérem terült szét. Toma, rövidre nyírt hajú öcsém lábai az oldalamba fúródtak, feje pedig Lauren hónaljában bújt meg. Lauren már tizennégy évesen 175 centi volt, most így tizennyolc éves korára elérte a 182-t is. Haja ugyanolyan volt mint Tomaé és kifejezetten hasonlítottak egymásra arcilag is, habár az idősebb hasonmás csontozata sokkal erősebb volt. Karjain az izmok tökéletesen helyezkedtek el, rajtuk pedig a vadászat nyomai, és más sebhelyek pont kellően macsósították, amúgy is szemre méltó felépítését.

    - Mizu? - szólít meg Leuren, én pedig ijedtemben majdnem felugrom. Látom, hogy ezt Toma is érzékelte, forgolódik, és én védelmezőn betakargatom, majd odasúgom: Semmi baj. Még korán van. Aludj!

- Mi lenne? - vetem oda bátyámnak, akire most igen haragszom, hogy így megijesztett, s ezzel Tomát kizökkentette álmából. 

A Gondolatolvasó

• Kategória: Misztikus

Ahogy jártam-keltem a világban, kezdtem megszokni a képességem. Mások gondolataiban olvasni húzós. Rájuk nézek, elég egy pillantást vetnem a szemükre, ahhoz, hogy ez egész életük leperegjen előttem. Minden, amit valaha éreztek, átfolyik rajtam és magával ragad. Ezek a pillanatnyi hullámok gyors egymásutánban letaglózzák az embert. De én már megtanultam kezelni. Eleinte nehéz volt, minden gondolat összefolyt, nem tudtam elkülöníteni semmit. Gyakorlat teszi a mestert, pár év után gondtalanul sétálhattam végig egy utcán, akár 50-60 ember elméjébe bepillantva anélkül, hogy hirtelen összeessek vagy egy apró lüktetést érezzek a fejemben. Elsajátítottam a művészetemet.
És hogy kontárnak éreztem-e magam, aki betolakodik minden ember fejébe? Egyáltalán nem. Ha az ég megáldott ezzel a tudománnyal, annak biztos van valami jelentősége. Éppen ezért egyetlen csepp lelkifurdalás nélkül szipolyoztam ki minden egyes emléket, ami átengedte magát nekem. Nem zavart, hogy mindenkit megismerek, aki szembejön velem. Nem zavart, hogy pofátlan, amit csinálok, mindenki szennyesében turkálni. Önkényesen törtem be az elmékbe, senki nem akadályozott meg benne. Sőt, ami azt illet, ha akart volna valaki, sem tudott volna.

Pikkely és Vér - 2. Rész

• Kategória: Fantasy (regény) | Szerző: Ferc

>>Előző rész<<

Feras gondolkozás nélkül kirontott rejtekéből, majd egy villámgyors ütéssel oldalba könyökölte a medvét, ami a földre rogyott, de rögtön felállt, és rárontott a farkasfiúra. Ő mozdulatlanul várt, majd mielőtt elérte volna az állat tenyérrel a földbe döngölte annak a fejét. Amely nem mozdult többé. Mikor megfordult, hogy megnézze jól van-e a lány, az rászegezte méretes kardját, remegő karjai épp hogy elbírták a súlyos fegyvert.

Feras megvakarta az állát. –Elnézést a külsőm miatt.

A lány leengedte fegyverét, majd térdre rogyott.

-Hé! Hé! Jól vagy?- Kérdezte ijedten a lánytól, miközben közelebb lépett.

-Igen csak kimerültem kissé.- Válaszolta csengő hangon a lány.

Feras a kard felé nyúlt, miközben a lány arcát fürkészte. –Megnézhetem?

A lány átadta fegyverét, majd egy kulacsból ivott pár kortyot. Az ifjú végigmérte a pengét, annak egyenetlenségeit, párszor megsuhogtatta feje fölött, majd lesújtott a levegőre. Ahogy a kard a földbe csapódott a léghullám egy három méteres sávban szétfújta a havat.

-Nem csoda, hogy lepattant a medve fejéről, ormótlanul nagy egy ilyen vékony lányhoz.- Mosolyogta majd, letette a lány mellé.

A leány felhúzta térdeit, majd ráhajtotta a fejét. –Tudom, de erősnek kell lennem! Apám ezt kérte tőlem halála előtt, mint egyetlen gyermekétől.- Mondta halkan.

-És ezt úgy értette, hogy egy túlméretezett hentesbárddal hadonássz?-

-Honnan tudhatnád te? Egyáltalán ki, vagyis inkább mi vagy te?- Fakadt ki a lány.

Ferast hirtelen megrohanta pár emlékkép. –Igazad van, nem tudhatom, hogy mire gondolt az apád.- Leült a lány mellé. –De azt tudom, hogy egyetlen szülő sem akarja bajba sodorni gyermekét… Azt meg hogy ki vagyok, még én sem tudom.

Ádám és Éva

• Kategória: Sci-fi | Szerző: Reasy

-Üdvözlöm a Sila fedélzetén, kapitány! Én vagyok Eva, én leszek az ön személyes tanácsadója az utazásunk során!- mondta fülbemászóan bájos hangon egy fiatal hölgy, amint beléptem a már említett űrhajó fedélzetére. Első pillantásra ugyanolyan volt, mint a többi űrhajó, de közelebbről megnézve minden csillogott-villogott. Ez nem csoda, hisz alig pár napja készült el a Niaya bolygó legújabb csodája: ez a hajó, a Sila. Nem hiába volt felszerelve minden csúcstechninkával: elég hosszú útra indult…

A hajóhídra belépve a legénységem- mely nagy részét már ismertem valahonnan- felállt, és tisztelgett. Összesen hét tiszt tartózkodott a hídon: ők irányítottak egyes központokat, ők osztottak utasításokat, például a gépházban, esetleg a torpedó raktárban lévő embereknek. A hídra azonban csakis a legjobbak kerülhettek. Maga a híd egy szabályos kör alakú, viszonylag kicsi volt- de azért hét ember igen kényelmesen elfért rajta-, a hátsó részében volt az én székem, előtte pedig egy kis áttekintő, statisztikai panel, a jobb oldalt a tanácsadó széke, a bal oldalon pedig a parancsnoké. Körbe pedig a többi hídi tiszt gépei, valamint legelöl egy nagy képernyő.

Salem

•   Kategória: Misztikus

A sötétben hangos nyikorgással vágódott ki egy ajtó, és narancssárga fénynyalábok törtek utat maguknak. Ijedten ugrott arrébb az ott settenkedő fekete macska. Az ajtón kitóduló emberek ügyet sem vetettek rá, ha rajtuk múlik, akár el is tapossák. Azonban a jószág elég eszes volt, és kitért az útjukból. Odabentről olcsó pia szag és meleg dőlt ki, bűze megfertőzte az éj hűvös, tiszta levegőjét.

A távozók közül mindenki a főtérre igyekezett. Az utca félelmetes megvilágításban részesült a teliholdnak köszönhetően. Kísérteties árnyékok terültek el a poros úton, miközben fáklyák lángjai keltette táncoló árnyak is társultak melléjük.
Izgatott suttogás terjedt a falusiak társaságában. Maguk között voltak, még sem érezték magukat biztonságban. Egyre csak a hátuk mögé tekintgettek, a sötétséget kémlelték, ott ólálkodó gyanús személy után kutatva, aki esetlegesen rájuk támadhatna. Majd mikor nem találtak ilyesmit, még inkább közelebb húzódtak, mert az a valami biztos láthatatlan, és így könnyebben tud rájuk támadni.
Megszaporázták lépteiket, minél előbb meg akartak szabadulni a vállukat nyomó tehertől. Újra gondtalanul akarták élvezni életeiket. Hogy amikor éjszaka lehunyják szemüket, ne kelljen arra gondolniuk, hogy reggel talán már nem kelnek fel, vagy, hogy amikor reggel meg pillantják az első napsugarakat ne ébredjen bennük az, az érzés, hogy ma talán megátkozzák, vagy megmérgezik, valamilyen bájitallal. Újra biztonságban akarták érezni magukat.

Mormotákkal suttogó

• Kategória: Mese | Szerző: Katie

Négy évvel ezelőtt kezdődött minden. Hatalmas dombok közt baktattunk felfelé, mikor megláttam. Kicsi volt és szőrös. Elbűvölt fürge mozgása. Megpillantott, és két hátsó lábára támaszkodott, két mellső mancsát pedig felhúzta. Már láttam ilyen állatot. Talán az egyik tankönyvben. Hirtelen beugrott. Ez egy mormota.
Leguggoltam, hogy közelebb kerüljek a kis élőlényhez. Ekkor egy újabb rágcsáló jelent meg. Felmérte a terepet, majd újabb, s újabb mormota tűnt fel a színen. Talán félelmet kellett volna éreznem, vagy esetleg le kellett volna blokkolnom, hogy tömérdek állat kerít be, de nem. Csupán elragadtatva gyönyörködtem a csöppnyi szőrmókokban. Ahogy ott gubbasztottam egyre közelebb jöttek. Anya gyorsan fényképeket készített, hogy megörökítse a pillanatot.
Szerintetek ő is hall minket? - egy kis éles hangra figyeltem fel.
- Nem tudom .. - érkezett a válasz.
- Talán. - oda szaladt elém az egyik kis jószág, mely felől az előbb a hang jött. - Meg-ér-ted, a-mit mon-dok? - szólt hozzám lassan és tagoltan a szőrgolyó. Ijedtemben fenékre estem. - Hát úgy látszik megijesztettem. - nevetett gúnyosan. - Bu! - próbált megrémíteni.

Álomvilág

• Szerző: Nana

A hó hatalmas pelyhekben szálingózott alá az égből, a vonat kerekei csikorogtak a megfagyott sínen, ám a rideg időnek ellenállva, sebesen haladt előre. A jeges szél, mely a gyorsaság következtében még hidegebbnek hatott, már vörösre csípte arcomat, de nem érdekelt, a látványért megérte megfagyni. Egyedül utaztam, így gondoltam egyet, ruháim alól kihalásztam, a láncon csüngő, kopott aranykorongot, s felnyitottam. Éjfél volt. Évek óta, minden lehetőséget megragadtam, hogy kívánhassak, ezt sem szalaszthattam el. Egyszer csak drága zsebórám megszólalt:
- Jajj nekem! Mi értelme még ilyenkor is kívánni? Még a kívánság kutaknál, csak-csak megértem, de ez tényleg butaság!
Szorosabbra húztam, hosszú szőke copfom, megigazítottam fehér felsőm, s próbáltam határozott pillantást vetni kis barátomra:
- Attól, hogy te nem hiszel benne, nekem szabad! És igenis kívánhatok!
Bár a hangsúly miatt, borzalmasan gyerekesnek hatott, mégsem tűrt ellentmondást. Már készült visszavágni, mikor a vonat nagyot fékezett és hajszál híján kiestünk az ajtón. Ilyenkor gondolok bele, hogy nem véletlen mondják, hogy a nyitott ajtók balesetet okozhatnak. Leugrottam a méteres hóba, s megpróbáltam eljutni a kis faviskóig, mely otthonomként szolgált.

A sötét gyűrű

• Kategória: Akció/Misztikus | Szerző: Theory Raister

- Találtunk még egyet Uram! Ez is olyan, mint a többi! – visszhangzott a kiáltás a sötét szobákon keresztül. Hirtelen egy férfi jelent meg. Magas, nem túl testes, fekete hajú. Barna szemeiből komor tekintet sugárzódott. Viselete egy világosbarna, kopott ballonkabát volt, alatta egy fehér ing, fekete szövetnadrág és lakkcipő. Komor tekintetébe szörnyültség költözött a látottaktól, mégis higgadtnak tűnt arca.

- Tegyék meg a szükséges lépéseket, majd szállítsák el a holttesteket. – mondta hideg, mély hanggal. Ezt követően maga is szétnézett a helyiségben.

Parahunt

„Üdvözöljük a Parahuntnál.” Állt egy nagy táblán az új munkahelyem bejárata felett. Nemrég helyeztek át, ide a katonaságtól, bár nem értem mit keresek egy ilyen nagy irodaépületben, bár a neve érdekesnek hangzott. –Parahunt mi? Érdekes név.- Mondtam magamban mosolyogva, majd beléptem az épületbe. a Recepciós egy csinos hollófekete hajú nő volt, piros egyenruhában, aminek a vállain furcsa jelek voltak.

-Jónapot a katonaságtól küldtek, azt írták mától itt fogok dolgozni.- Mondtam bizonytalanul.

-Oh igen,igen már vártunk magára. Kérem, ezt vegye fel, ez lesz az ön egyenruhája, ezt mindig hordja munka közben.- Mondta hadarva, és kezembe nyomott egy az övéhez hasonló ruhát.

Pár perc múlva átöltözve visszatértem, majd a recepciós felküldött az igazgatóhoz, a 13. emeletre. Felérve egyetlen ajtó volt a lifttel szemben. Beléptem rajta, és egy egyszerű irodában. Az íróasztal mögött egy hosszú ősz hajú férfi állt, ugyan olyan ruhában, mint ami rajtam is volt.

-Üdvözöllek Carmer.- Mondta mosolyogva.

-Üdvözlöm uram.- Feleltem illedelmesen.

-Tudja, hogy mi ennek a cégnek a feladata?-

-Nem uram.- Vágtam rá a választ.

-Nos gondolom azért sejtése van már a cég nevéből? Ha nem akkor elmondom.- Egy pillanatra abba hagyta a beszédet, és leült a székébe. –Nos, a Parahunt nevet Para és Hunt ként kell nézni külön-külön. Mi foglalkozunk a paranormális jelenségekkel, a furcsa zajoktól kezdve az elátkozott házakon át egészen az ördögig.

Ereimben megfagyott a vér, lábaim a földbe gyökereztek a szavak hallatán. Majd végül ingerülten fakadtam ki. –És miért kellek én maguknak? A katonaság nem figyel eléggé!? Én félek az ilyen dolgoktól!-

-Igen tudjuk jól, hogy fél! Mind féltünk, és félünk is, de ez késztet minket a szellemek legyőzésére!- Ordította az asztalára csapva. –Ami meg azt illeti, nem is biztos, hogy kell nekünk. Ezt majd a beavatás során eldöntjük.- Mondta lecsillapodva.

-Beavatás? Miféle beavatás?- Néztem rá értetlenül.

-Oh igazán semmiség, csak egy éjszakát kell eltölteni egy kísértet kórházban.- Nevette. –Most pedig mennyen és igyon valami a büfében, este legyen a recepción és majd elvisszük a kórházhoz.

Elmosódott határok

• Kategória: Mese | Szerző: N. Tomi

Emily nagyot ásítva ült fel baldachinos ágyában, amit alapjaiban a szobába törő fa törzséhez rögzítettek. Belebújt egyszerű vászoncipőibe, majd az ablakhoz sétált, amin a tölgy egyik ága talált kijáratot még évekkel ezelőtt. A ragyogó kék égen lazacrajok úsztak tova, pikkelyeik szivárványszínben játszottak az ikernapok fényében. Épp az emeletekkel alább elterülő, mediterrán hangulatú városon pihentette szemeit, mikor halk kopogás után kinyílt az ajtó.

- Úrnőm, ébren vagy már? – kérdezte zengő basszusán a talárba öltözött pingvin.
- Persze Arthur, fáradj csak beljebb!
- Úrnőm, minden tiszteletem mellett fel kell szólítanom, hogy reagáljon a levelekre. Már napok óta gyűlnek, és egynéhány közülük igen fontosnak tűnik.
- Rendben, találkozzunk az étkezőben, csak magamra kapok valamit.

Deja Vu

• Kategória: Akció/Misztikus | Szerző: N. Tomi

A könyvtár nyugalmát egy magas, vékony férfi zavarta meg. Zihálva csörtetett be a méretes üvegajtón, s egy halk „jó napot”-tal köszönt az idősödő könyvtárosnőnek. Fiatal arcára ráncokat gyűrt zavartsága, melyet bárki könnyedén leolvashatott róla. Pontosan tudta, mire van szüksége, így céltudatosan vágott át az antik polcok, asztalok között. Amikor megállt, tekintetét végigfuttatta az öreg, súlyos köteteken, míg végül egy kék, bőrkötetes lexikonon állapodott meg.
Por szállt a levegőbe, amikor leemelte: valószínűleg évek óta nem fogta emberi kéz. Ahogy fellapozta, az az érzés támadt benne, mintha a könyv gerince menten kettétörne. A lassan átlátszóvá kopó pergamenlapokon különös struktúrák voltak ábrázolva. Nem kellett sokáig keresnie, amíg rálelt jövetelének okára: háromszögben háromszög. A jel alatti magyarázatot nehezen tudta csak kiolvasni, a tinta egyenetlenül került a papírra, mintha a remegő kéz fogta volna a tollat. A szöveg így szólt: „Az ősi Figyelők klánjának jele. Még az V. században a Pápa szentségtelennek titulálta rendjüket, és kitagadtattak az egyház berkeiből. Rituális gyilkosságaik hatására a nép rettegte őket. Terveik épp úgy homályba burkolóznak, mint Nagymesterük neve.”

KX10

• Kategória: Sci-fi | Szerző: Sasi

- Nem, elegem van, oldd meg egyedül!
- De KX9, nélküled ronccsá zúznak!
Becsaptam az ajtót magam mögött. A testvérem, KX10 valahogy nem sikerült olyanra, amilyenre a mester akarta. A memóriájába több fért, de gyáva lett. Ráadásul az önállósága is nőtt… De még így is, ő lett az új kedvenc. Én, aki annyi veszélytől óvtam meg ezt az átkozott bolygót… szolgává lettem. Áramköreimen számtalanszor végigsuhant a lázadás gondolata… de végül semmivé lett. Képtelen lennék az én szeretett feltalálóm ellen fordulni. KX10 pedig mégis csak a testvérem…

A veszélyes kíváncsiság

• Kategória: Misztikus | Szerző: B. Roli

- Grr, megint annyi a házim, hogy beleszakadok- gondoltam nagy bosszankodva, miközben a buszon zötykölődtem hazafelé. Lassan véget ért a szokásos harminc perces út, amivel a napot tulajdonképpen lezárhatom, a sok tanulnivaló dacára is. A busz bal oldalán ültem, az ablak mellett, így ismét láthattam, ott állt, titokzatosan és elhagyatottan. A legtöbb ember figyelmét elkerüli, ám az én képzeletemet különösen megragadta a vörös téglaépület. Engem egyébként is mindig érdekeltek azok a dolgok, amikre a kutya sem figyel, amik nem feltűnők, amiket jobban meg kell nézni ahhoz, hogy az felfedje a titkait. Ez az épület pedig pontosan ilyen volt. Mikor egyszer megkérdeztem anyától, hogy mi volt, csak valami második világháborús üzemről beszélt, de hogy pontosan mit gyárthattak itt, azt nem tudta, hiszen ő is csak a szüleitől hallott erről. Mikor őket kérdeztem, elmondták, hogy különös dolgok folytak errefelé, és hogy az egyik munkás, aki ott dolgozott, eltűnt. Ezek után el lehet képzelni, hogy mennyire kíváncsi lettem.

Pikkely és Vér - 1. Rész

• Kategória: Fantasy (regény) | Szerző: Ferc

Csípős hideg szél süvített a völgyben. Egy fenyvescsoport alatt egy törpe táborozott, arcát pirosra csípte a fagyos hideg. Fején béléses sapkát, kezén vastag kesztyűt viselt. Ruhája is béléses szőrmékből állt, amelyek a földig értek elrejtve lábát.
A tábortűz csendesen ropogott, és a lángok kecses táncot lejtettek közben.
Egy közeli hóbuckánál egy hatalmas barnamedve ásott valamit, majd felbődült és kíváncsian szaglászta azt amit talált. A törpe felállt zömök testével, és gyors léptekkel, kíváncsi arccal odasétált a medve mellé.

-Mit találtál Breandy?- kérdezte, majd belenézett az ásott üregbe. Hirtelen elkezdte kaparni a havat. 

-Segíts barátom!- kiáltott Breandynek, aki nekilátott hatalmas mancsaival ásni.