Bren - Swag-Yolo!

• Szerző: Bren | Téma: Gondolatok

Én most azért jöttem, hogy elhordjam a saját generációmat. Akinek nem inge, nem veszi magára, mert még véletlenül kicsi lesz rá, kipakolódik a melle és népszerű lesz a negyvenes pedofilok körében. Térjünk rá a népszerűségre. Olyan dolog nincsen ami mindenkinek tetszik, amit mindenki egyformán elismer, amit senki nem szól le. Ez így van rendjén nem vagyunk egyformák.. stb. (Képzeljetek el még körülbelül fél oldalnyi semmitmondó sablonszöveget amiket most lusta vagyok megjeleníteni.) A népszerűség sokféle. Más szeretni és tisztelni egy sportolót az elért eredményeiért és kitartásáért, mint bálványozni valakit, akinek az összes képessége kimerül abban, hogy „jó a segge”. Lényegtelen. Azokhoz szeretnék szólni akiket még érdekel, hogy mit gondol róluk a társadalom.

Katie - Ha szólhatnék

• Szerző: Katie | Téma: Gondolatok, érzelmes

A lány cipőjének kopogása törte meg csupán a csendet. Nem hozta zavarba egy picit sem, hozzá volt szokva. Hiszen mindig csend volt. A szél besompolygott a résnyire nyitott fehér ablakon, és meglibbentett néhány függönyt. Egy papír csapódott fekete cipőjének orrához, ami zörögve, s suhogva érkezett meg. A lány lassú, kecses mozdulattal hajolt le és felemelte, majd tovább sétált, mintha mi sem történt volna. Csakhogy célt váltott. Letelepedett a csarnok bal oldalán elhelyezett fehér fotelek egyikére, majd nyugodt tekintettel végigpásztázta az embereket. Egy ember nézett rá. Egy fiú, a csarnok közepén lévő könyvek közül. Mikor észrevette, hogy a lány is őt méregeti, szégyenlősen elkapta tekintetét, mintha egy kislány lenne, megtermett férfi létére. A lány a papírlapot méregette. Egy spirálfüzetből kiesett lap volt...

"Éreztem ahogy a könyv lapjai súrolják az ujjbegyeimet, és a levegőben terjedni kezd a régi lapok jellegzetes illata. Meg kell valljam sosem értettem miért olvashatunk könyveket. Természetesen nagyon örültem neki, de számomra ez olyan, mint amikor túl kevés csokoládé krémet raknak a sütibe. Tudjuk, hogy van és érezzük, hogy finom de annyira keveset adnak belőle, hogy nem tudjuk kiélvezni. Látjuk a szerelmet, a féltékenységet, a bűnöket, a bűnhődést, vezeklést, büszkeséget, gyönyört, barátságot. Mindent megmutatnak nekünk, csak mi nem részesülhetünk belőlük. 

Ferc - Társadalmi kirakós

• Szerző: Ferc | Téma: Gondolatok

Sokat gondolkodok azon, hogy miért lesz valakiből tömeggyártott. Hisz a klónoknak nincsen egyéniségük, csak egy sablont követnek.

Az első ok az lehet, hogy a környezetében mindenki tömeg, és ő kilóg a sorból, de lehet az is, hogy nem hagyták hogy egyéniség maradjon, és megszólták érte... Bár ez a kettő majdnem ugyan az, és ide vehető az ha sok lelki seb miatt feladjuk önmagunkat. A legnehezebb, hogy a negatív behatások ellenére is a saját egyéniségünk, személyiségünk maradjunk.

A túl sok negatív behatás két eredményhez vezethet: beolvadnak a tömegbe az emberek, megmaradnak a saját stílusuknál, világuknál, de egyre inkább depresszív hangulatba kerülnek.

Stella - Szeretethiány

• Szerző: Stella | Téma: Gondolatok

A szeretethiány, Wikipédia szerint:

...

Semmi? Semmi nincs róla? Valami kis részletmorzsa, vagy bármi? Pedig szépen akartam kezdeni a cikket.

Szóval a szeretethiány. Mielőtt még jobban beleásnám magam a dologba, jöjjön egy kis történetszerű felvezetés. Tegnap reggel ültem a gép előtt, iszogattam a teámat. Még elég kómás volt a fejem, ezért, mint egy robotzombi, gépiesen görgettem le a facebook hírfolyamon. Nem sok posztnál álltam meg, egyen viszont rögtön megragadt a tekintetem. Rajzmánia csoportba látok egy adag mindenféle papírfecnit lefotózva. Először rögtön az futott végig a fejemen, hogy valaki nagyon művészi akart lenni, vagy valami ilyesmi. Aztán elolvasom a leírást. Nos, mivel nem mentettem le és szerintem törölve is lett, sajnos nem tudom szó szerint idézni. De valami olyasmi lehetett, hogy: "Tessék, összetéptem a rajzaimat. Úgyis állandóan megmondtátok, hogy borzalmasan rondák. Köszönöm xy-nak, hogy ő legtöbbször ócsárolta őket. Ja, és mostantól soha többé nem rajzolok, befejeztem,, 

Bren - Álombolt

• Szerző: Bren

A nehéz tölgyfaajtó durván csapódik neki a vendéget, úgymond bejelentő csengőnek. A kis poros üzletben az embernek pár pillanatra olyan érzése támad, mintha a harangszó hatására minden életre kelne. Ez persze azonnal elmúlik, hiszen butaság. A tárgyak a gyerekmesékben táncolnak és énekelnek, esetleg ijesztgetnek, hogy aztán lidércálmokat hozzanak a még ártatlan kisgyerekekre, és őket is belekeverjék a média által generált hamis tévképzetekbe.

A helység nagy, körös-körül hosszú polcok húzódnak a legkülönfélébb tárgyakkal megpakolva. Akad itt elszáradt vadvirág, molyette szalmakalap, emberi koponya, kitömött macska, elszakadt selyemszalag és rengetek színes üvegecske. A nagy, többliteres befőttesüvegektől kezdve egészen az apró lombikokig és pipettákig. Van, amiben színes ködök lejtenek különös táncot, mások egészen üresnek tűnnek. Pedig mind fel van címkézve, különös dolgok: Halott szerelme, Sárkányvirág kivonat hurutos köhögésre, Ködmacska befőtt, Patron árnyjátékhoz (tapétára nem ajánlott)..

Ferc - Válj harcossá

• Szerző: Ferc | Téma: Elmélkedés

Sokan éreztétek már, hogy nem tudtok tovább haladni, hogy elbuktatok, és a földön maradtok, igaz? Ez mindenkivel így van, mindenki volt már padlón, én is elég sokszor kerülök oda. Sajnos vannak olyan esetek mikor azt hisszük, hogy nincs kiút a gödörből, és meggondolatlanságot teszünk, gondolok itt a vagdosásra és társaira, a legnagyobb őrültség, ha valaki elkeseredik és lekapcsolja az egészet. Nem szabad! Hiába mély az a gödör, de van teteje, ahol besüt a napfény. Az a fény pedig arra vár, hogy kimássz abból a koszos veremből és beragyoghassa az életedet. Nem azt mondom, hogy ahogy lecsúszol, már mássz is felfelé, elidőzhetsz egy kicsit odalent, hátha találsz valami számodra fontosat, vagy átértékelsz valamit, de nem szabad lent ragadni. Küzdelem az egész élet, és nekünk erősekké kell válnunk, azután még erősebbekké, és végül már minden nehézségen felül tudunk majd kerekedni.

Doloren – Megszokás

• Szerző: Doloren

A buszon ültem. Minden reggel ugyanazon a buszon ültem. Minden reggel megláttam a fa mögül előbukkanni. Ekkor mindig előkaptam zsebemből a bérletet, felléptem az első lépcsőfokra, egy bájos mosolyt villantottam a sofőrre, és elindultam az apró folyosón.
Szemeztem a hellyel. Magára vonta tekintetemet, s a többi már nem is érdekelt.
Pedig mindig csak ketten utaztunk.
A férfi két megállóval utánam szállt fel. Ő is kiszemelte a saját helyét, ős sem törődött mással, csak lehuppant és folytatta a bámulást. A semmibe. Tekintetével ködösen nézte a távolt.
A buszon ültem egy átlagos hétfőn is.
Nem a saját helyemet néztem, nem azt választottam ki, amelyik szimpatikus volt. Ugyanolyannak láttam mindet, és akkor leültem a férfi helyére.

Bren – Csak próbáld meg!

• Téma: Gondolatsor | Szerző: Bren

Néha az ember csak leül és gondolkozik. Elkövettem az első hibát. Jelen esetben egy olyan egyedről beszélünk, aki még képes erre. Sajnos ez a létszám egyre csökken, különböző okokból. Lássuk csak, könnyen kiakadok a TV műsorokra, az internetre, vagyis inkább a médiára úgy egyáltalán. Agymosás minden. Dolgozz, fogyassz. Ennyi a lényeg. Ez az életcélod. Jaj tényleg, valamint véletlenül se járasd az agyad! Az, kifejezetten veszélyes.. A végén még meglátod a világban az összefüggéseket, a becsapásokat, a valós helyzetet és nem értesz egyet. Máris nem leszel a társadalomba tökéletesen beilleszkedő birka, ez pedig, hidd el, nem lesz túl vidám számodra. Ha idáig még nem hagytad abba az olvasást és küldtél el a fenébe, annak biztosan van valami oka. Netán jól szórakozol? Viccesnek találod, hogy egy kis írással próbálok hatni az emberekre? Ez esetben máris okosabb vagy nálam, mert te hajlandó vagy elfogadni, hogy ennek esélye sincs. Vagy.. Sikerült felkeltenem az érdeklődésedet? Nem tartom valószínűnek, de ha mégis, elárulok valamit.

Stella – Alkotni

• Szerző: Stella

Kábultam ébredtem. Az aranyló tavaszi napsugár bekúszott a redőny apró lyukain, azzal pöttyös mintát festve a szembe levő falra. A kemény szófától rettentően fájt a nyakam és a derekam. Már megint itt győzött le a fáradság és hosszú karmaival a kínzó álmok mély bugyrába húzott…

Megpróbáltam feltápászkodni, de csak harmadik próbálkozásra sikerült. Kis nyújtózkodás után odaléptem az ablakhoz, hogy a szoba félhomályából kellemes, fényes helyet csináljak. Felhúztam a rolót és kinyitottam az ablakot. Hmm, már pár hónapja sajnos nem az az igéző hegyi táj fogad, mint régebben. A hatalmas betontömbök közelről sem olyan látványosak.

Körbenéztem. Látom tegnap sem ment az alkotás. Az ecsetek lent hevertek a padlón, egy-két festék kiborítva és a vászonra nagy piros betűkkel ez volt írva: „NEM FULLADSZ MEG?” Ilyenkor könnyek kezdtek potyogni a szememből. Újból és újból elolvastam a mondatot. Addig néztem, míg már annyira sírtam, hogy csak foltokat láttam. A panellakások, ecsetek, festékek, a piros betűk mind összefolytak előttem. Halkan a földre estem. Ott hevertem fáradtan, lelki és testi fájdalmakkal együtt, zokogva a padlón, egyedül. Suttogva felnyögtem: „De. Valaki segítsen…” Vártam egy kicsit a válaszra. Persze, valahol legbelül tudtam, hogy úgysem érkezik. Mégis vártam.

Reasy Brown – Ádám és Éva

• Téma: Sci-Fi | Szerző: Reasy

– Üdvözlöm a Sila fedélzetén, kapitány! Én Eva vagyok, én leszek az ön személyes tanácsadója az utazásunk során! – köszöntött fülbemászó, bájos hangon egy fiatal hölgy, amint beléptem az imént említett űrhajó fedélzetére. Első pillantásra ugyanolyan volt, mint a többi, azonban közelebbről megnézve minden apró része csillogott-villogott, kívülről és belülről egyaránt. Nem meglepő, hiszen alig pár napja készült el a Niaya bolygó legújabb csodája: ez a hajó, a Sila. Nem is hiába szerelték fel a legtehetségesebb technikusok és építészek a legmodernebb technológiákkal: meglehetősen hosszú útra indult...

A hajóhídra belépve a legénységem – melynek nagy részét már személyesen ismertem – minden tagja felállt, és szalutálással üdvözölt. Összesen hét tiszt tartózkodott a hídon: ők irányították az egyes központokat, ők osztottak utasításokat például a gépházban, vagy esetleg a torpedó raktárban szolgáló kollégáiknak. Ide, a hídra azonban csakis a legjobbak kerülhettek, vagyis az irányítók.

Bren – Játszmák

- Ülj le! Jó, nagyon ügyes. Tedd ide kezed. Kissé furcsa érzés, de majd megszokod. Tudod mi ez? - Még szép hogy tudom.
- Nem.
- Hazugságvizsgáló. Mond valamit? – Tizennégy éves koromtól fogva ez megy. Mindig ez volt apám első kérdése. Ő tudta hogy be fog következni. Felkészített. Mégsem tudom megbocsátani neki.
- Nem. – A férfi arca megrándul. Harmincas évei elején járhat, de már enyhén őszül. Arca, vonásai markánsak, a karszalagja alátámasztja sejtéseimet.
- Nem tudod mire lehet jó? – Nem arra amire hiszitek. Annyit hazudok amennyit akarok. Legalábbis én.
- Gondolom ha hazudok csinál valamit.
- Telitalálat. Tehát hazudni tilos. Most pedig bekapcsolom. Érthető voltam? –Egész jó kis trükk. Számoltak vele, hogy ki tudom játszani, azzal viszont nem hogy átlátok rajtuk.

Túlélés

• Téma: Elmélkedés, gondolatok | Szerző: N. Tomi

Túlélés… Egy szó, mely minden emberi lény mozgatórugója, ám senki számára sem jelenti ugyan azt. Egy egyszerű kifejezés, mégis oly sok mindent mond, s még több kérdést vet fel. Mire hajlandó valaki azért, hogy túléljen? Mennyi áldozatot hajlandó hozni, és mi történik, ha a szemére telepedett ködtől képtelen már látni: vajon nem áldozott-e túl sokat a túlélés oltárán? Egységben, vagy külön; aktívan, vagy passzívan; agresszíven, vagy békésen? Civilizációnkat több ezer évesnek tekintjük, és bizonyos mértékek szerint az emberiség már sokat megélt. Ennek ellenére, történelmünk nem képes maradéktalanul választ adni ilyen alapvető kérdésekre, és ez gondolkodásra ad okot…

Molylepke

• Téma: Gondolat / Érzelmes | Szerző: Bren

Óvatosan becsukom magam mögött az ajtót. A zár egy kattanással jelzi, hogy kiléphetek a valóságból. Egyedül lehetek. Újra.
Amikor legutoljára jártam itt a szoba még óriási, a képzeletem végtelen birodalma volt. Ma már csupán egy szánalmas kuckó. A kockaköveken mocsok, az elkorhadt ágy alól kikandikál egy kifakult plüssállat szakadt, kockás lába. Lehajolok, finoman kihúzom. Porfelhő száll fel. Esetlenül tartom kezeimben a pepita mackót. A fénytelen gombszemek felidézik bennem a rég eltűnt éveket. A kislányt aki félt a szekrényétől és rendszeresen bemászott az ágy alá beszélgetni egy kobolddal. Mintha egy másik életben történt volna. Múlt. Nincs többé. Elszállt, mint az a fekete holló az ablak előtt. Vajon hová tarthat? Szereti valaki? Szerintem az állatok is szeretnek.

Egy röpke gondolat a csodákról

• Szerző: P. Patrik | Téma: Gondolatok | Beküldött írás (6,1 pont)

Egy esti órában ültem a parkban. Gondolkoztam: a csodák jutottak az eszembe. Miért nem hisznek az emberek a csodákban? Pedig körbevesznek minket. Később pillantásom az égre vetettem. Egy szép este volt. Csak néztem a fekete égi palotát, melyben a csillagok csodás, fénylő táncukat járták. Elbűvölt.

A csillagokat nézve pedig rájöttem: azért, mert nincsenek nagy csodák. Csak kicsik, mi pedig a rohanó világunkban nem vesszük észre őket. A csillagok melyek fényt adnak kicsiny világunkba, a föld, melyen járunk, a levegő, mi nélkül nem tudnánk élni, de legfőképp a virágok. A virágok adnak színt szürke életünkbe. 

Majd ez a gondolat elmúlt. Mint a csodás pillangó repült el felettem. Habár ez is csak egy, a sok pillangóból az életünkben. De ez az egy különleges. Különleges, mert az enyém. És ha el is röppen, tudom hogy az enyém, mikor visszatér.

Egy esti metrókocsi

• Téma: Érzelmes | Szerző: Nana

Bal zsebemből nagy nehezen előcibáltam a piros irattokom, és felmutattam a bérletem az ellenőrnek. Nem álltam meg, csak lassítottam tempómon. Mikor szemem sarkából láttam, hogy biccent, az irattartót visszatuszkoltam a zsebbe, és lerongyoltam a lépcsőn. A peron végébe sétáltam, és az órára lestem. Azt jelezte, másfél perc múlva beérkezik a metró. Kicsit kihajoltam a vágány felé, és távolról már láttam is a lámpák fényét. Nem figyeltem, kik várnak velem a metróra, mivel feltételeztem, hogy ilyen időben nem a legbarátibb társaság. Inkább a fülemben dübörgő ricsajra, akarom mondani, zenére koncentráltam, és elmerültem benne, amíg csigalassúsággal döcögött be a szerelvény. Abban a pillanatban, hogy kicsapódtak az ajtók, felléptem a legutolsó kocsiba, és közvetlen az ajtó melletti ülésre vágódtam.

Ádám és Éva

• Kategória: Sci-fi | Szerző: Reasy

-Üdvözlöm a Sila fedélzetén, kapitány! Én vagyok Eva, én leszek az ön személyes tanácsadója az utazásunk során!- mondta fülbemászóan bájos hangon egy fiatal hölgy, amint beléptem a már említett űrhajó fedélzetére. Első pillantásra ugyanolyan volt, mint a többi űrhajó, de közelebbről megnézve minden csillogott-villogott. Ez nem csoda, hisz alig pár napja készült el a Niaya bolygó legújabb csodája: ez a hajó, a Sila. Nem hiába volt felszerelve minden csúcstechninkával: elég hosszú útra indult…

A hajóhídra belépve a legénységem- mely nagy részét már ismertem valahonnan- felállt, és tisztelgett. Összesen hét tiszt tartózkodott a hídon: ők irányítottak egyes központokat, ők osztottak utasításokat, például a gépházban, esetleg a torpedó raktárban lévő embereknek. A hídra azonban csakis a legjobbak kerülhettek. Maga a híd egy szabályos kör alakú, viszonylag kicsi volt- de azért hét ember igen kényelmesen elfért rajta-, a hátsó részében volt az én székem, előtte pedig egy kis áttekintő, statisztikai panel, a jobb oldalt a tanácsadó széke, a bal oldalon pedig a parancsnoké. Körbe pedig a többi hídi tiszt gépei, valamint legelöl egy nagy képernyő.

A szív és az ész küzdelme

• Szerző: Nana

A szív hihetetlen sebességgel igyekezett gazdája tudtára adni, kivel áll szemben, a gyomor is segített neki: Pillangókat engedett szabadon. Ám az ész ezt nem nézte jó szemmel.
-Nyugalom! Ő is csak egy fiú! – Mondogatta
A szív erre csak még inkább kalimpált. A gyomor sokszorozta a pillangókat. Ebből kifolyólag a gazda, azaz a leány arcára halvány rózsás pír ült ki.
Addig-addig veszekedtek, míg az ész nagyon megsértődött.
-Buta vagy szív! És te is gyomor, mert segítesz neki! Tudod, ez a fiú furcsán különleges gazdánk számára, és el kell ismernem, egész kedves, de csak egy a többi közül. – Vágta oda dühösen az ész.
-Még hogy mi vagyunk buták! Hogy tudsz ilyet mondani? Hiszen ez a fiú a legkülönlegesebb az összes közül! Olyan aranyos, és oly kedves! Szereti őt a gazdánk! Én is szeretem! Ez szerelem a legjavából! – Szállt vitába vele a szív.
-Én a szív oldalán állok. És te fogsz rosszul járni, ha ennyire csatázni akarsz! Kettő az egy ellen! – Érvelt a gyomor.
-Te csak azt hiszed! Az agy mindig velem van, és természetesen a józanész és az agy sokkal erősebb páros, mint a gyomor és a szív! – Dühöngött tovább az ész.

Ünnepi szösszenet

• Szerző: Flór

A színek pompás varázsa váltakozva világította meg kíváncsian fürkésző arcom, mely saját magát kémlelte egy kis piros gömbben, ami a karácsonyfa ágáról lógott, díszítve azt többi társával. Varázsa vonzotta tekintetem, és nem hagyta azt elszabadulni róla. Körülöttem mintha megállt volna az idő. Halkult fülemben a gyerekek zsivaja, és a felnőttek eszmecseréje. Eltűnt a szemem elől a nyüzsgő családi légkör, és figyelmem csupán arra az egy pontra összpontosult.

Fejtegettem, vizsgálgattam, mintha kérdésem lenne hozzá, vagy csupán gyönyöre nyűgözne le. De gondolataim hirtelen másfele terelődtek. A karácsonyfát körülölelő égősorok egy sora nem világított. Talán kiéghetett az egyik kis izzó, és az vitte magával a többit, kissé, bár alig észrevehetően, de pont elég szívfájdítóan elcsúfítva vele a fát. Mert ha hiányos a díszítés, akkor hiányos a fa is, a hiányos fa már nem lesz olyan szép fa, és a nem olyan szép fa az ünnepet is „nem olyan széppé” teheti. Bár ki lehet cserélni az izzót újra, mégis kellemetlen pont az ünnep alatt a hibákat keresni izzóról izzóra, a helyett, hogy ezeket még az előtt letisztáznánk, és csodás fényáradattal élvezhetnénk a karácsony minden pillanatát, hibák nélkül. Hisz csúnya dolog kiégett izzósorral díszíteni a fát.