Az Utolsó Szegmens

• Téma: Abszurd-Misztikus | Szerző: Flór

Éreztétek már azt a bosszantó és kiábrándító érzést, mikor valamivel kapcsolatban végre teljesen összeállna a kép? Aztán az öröm azon tökéletes mámorában fürödhettek, mely a magatok iránti elégedettségből fakad? Majd hirtelen eltűnik a szemetek elől egy kis darab, ami összeomlasztja az egészet… Mint mondjuk, mikor egy angol mondat majdnem minden szavát érted, de mégse tudod lefordítani, mert egy szó idegen számodra.
Hirtelen ez keringett a fejemben, miközben a düh és a kétségbeesés eluralkodott az elmémen, s többé nem láttam tisztán. A helyiség minden részében szétnéztem már, de sehol sem találtam azt, ami kellett. Az a nyavalyás fecni, ami jelenleg számomra világmegváltó hatást okozott volna, kifogott rajtam. Pedig az volt az utolsó reményem.
Nem volt több ötletem, végleg lemondtam arról, hogy valaha ezt a helyzetet jól megoldjam. Elkomorodtam, és úgy döntöttem, lesz, ami lesz, én feladom, nincs értelme tovább ezzel küzdenem. Végül is, mit tehetnék? A helyzetem reménytelen, az egyetlen, ami kimenthetne innen sehol sem volt. Leültem a küszöbre, és néztem a vékony lábam. Vállig érő barnás-szőke hajam magam elé omlott, s eltakarta fiatalos arcomat és barna szemeimet. Körülöttem minden szépen lassan elnémult, és kikapcsoltam magam. Gondolkoztam… mikor is hirtelen becsapott a szikra. „Ott lesz!” – törtem ki a csendből hangosan, és egy hirtelen mozdulattal felálltam. Leporoltam a kék farmeromat, majd elindultam a célom irányába, hol az elveszett papír fecni helyét véltem, mely most megmentheti az életem.

Árva

• Kategória: Dráma | Szerző: Flór

2010.10.23. Utolsó levél.

Az ágyon ültem összekuporodva és a falnak dőltem. Kint esett az eső. Csendben hallgattam a víz szimfóniáját, ahogy különböző hangokat kiadva, hol az ereszre esik, hol az üvegen loccsan szét. Emlékszem, akkor is így esett. Talán kicsit sötétebb volt, de az eső pont így esett. Minden egyes vízcseppkoccanásra emlékszem. A hangokra is, a képekre is. Fura, pedig milyen szépen indult az a reggel...

A nap mind a száz ágával egyenesen az én szobám ablakán nyúlt be. Óvatosan a vállamra helyezte sugarait, és némán felkeltett fényével. Hunyorogva takartam el a szemem, gonosz módon visszautasítva őt, és szinte haragudva rá, felültem ágyamban, hogy ne is lássam, hiszen úgy már árnyékban voltam. Álmosan néztem magam elé, kócos fejjel, mígnem egy halk kopogást halottam, amire kissé ijedten felkaptam a fejem. Csendes nyikorgással nyílt az ajtó, és egy ősz hajú, ráncos, kicsike fej tűnt fel mögötte. Mama volt az.

- Bejöhetek? – kérdezte mosolyogva.

- Igen, gyere – feleltem.

- Tudod-e milyen nap van? – kérdezte. – Mert ha nem, segítek. – Ezzel belépett az ajtón egy hatalmas csoki tortával, aminek a tetején egy fehér marcipán tábla volt az alábbi felirattal „Egyetlen Marcikámnak hetedik születésnapjára”. Leült mellém az ágyra, és mind a hét égő gyertya felett elkezdte énekelni a boldog születésnapot. Örömömben szeplős arcomon fülig ért a szám, és habozás nélkül, csukott szemmel, egy gyors kívánság után elfújtam a gyertyákat. Már éppen láttam volna neki a tortának, amikor Mama megállított.

Az utolsó megbízás

• Kategória: Akció | Szerző: Flór

A falnak támaszkodtam, és kifújtam magam. Felnéztem egy pillanatra a holdra, mintha utoljára csodálnám meg gyönyörű sugarait. Mielőtt ölnék mindig ezt teszem, hátha utoljára látom. De most nem csak a pénz lebegett a szemem előtt. Ritka értékes zsákmányra kaptam megbízást.

Miután éreztem, hogy kellőképpen kipihentem magam a futás után, vettem egy mély levegőt, és elindultam. Felkapaszkodtam a falra, és azzal a lendülettel át is vetettem magam rajta. A túloldalt egy bokor várt, hogy enyhítse landolásomat. Előrántottam a tőrömet, és sötétséget magam mellé állítva lopkodtam, végig a kőfal tövében. Tetőtől talpig feketében voltam, így csak csendesen kellett mennem. Haladtam egyre beljebb a birtokba, mígnem egy kis hídhoz értem, aminek vékony fatetőzés díszelgett a tetején. Éppen átkelni szerettem volna rajta, amikor mozgást halottam. Felkapaszkodtam a híd tetejére, és vártam, hogy elmenjen az őr, de nem az történt, amivel számoltam.

Ünnepi szösszenet

• Szerző: Flór

A színek pompás varázsa váltakozva világította meg kíváncsian fürkésző arcom, mely saját magát kémlelte egy kis piros gömbben, ami a karácsonyfa ágáról lógott, díszítve azt többi társával. Varázsa vonzotta tekintetem, és nem hagyta azt elszabadulni róla. Körülöttem mintha megállt volna az idő. Halkult fülemben a gyerekek zsivaja, és a felnőttek eszmecseréje. Eltűnt a szemem elől a nyüzsgő családi légkör, és figyelmem csupán arra az egy pontra összpontosult.

Fejtegettem, vizsgálgattam, mintha kérdésem lenne hozzá, vagy csupán gyönyöre nyűgözne le. De gondolataim hirtelen másfele terelődtek. A karácsonyfát körülölelő égősorok egy sora nem világított. Talán kiéghetett az egyik kis izzó, és az vitte magával a többit, kissé, bár alig észrevehetően, de pont elég szívfájdítóan elcsúfítva vele a fát. Mert ha hiányos a díszítés, akkor hiányos a fa is, a hiányos fa már nem lesz olyan szép fa, és a nem olyan szép fa az ünnepet is „nem olyan széppé” teheti. Bár ki lehet cserélni az izzót újra, mégis kellemetlen pont az ünnep alatt a hibákat keresni izzóról izzóra, a helyett, hogy ezeket még az előtt letisztáznánk, és csodás fényáradattal élvezhetnénk a karácsony minden pillanatát, hibák nélkül. Hisz csúnya dolog kiégett izzósorral díszíteni a fát.

Minden jó, ha a vége...

• Kategória: Mese | Szerző: Flór

Egyszer volt hol nem volt, a sötét erdőn át, az üveghegyen is túl, ahol a félszemű varjú kapirgált, élt egyszer egy vénséges vén és gonosz banya, aki olyan ráncos volt, hogy batyu híján minden holmiját azok közé pakolta. Minden nap kitalált valami gonosz csínyt, vagy kegyetlen cselszövést, amivel megkeserítette a közeli falubeliek életét. Egyszer egy nap azonban, ezt megelégelték a falu lakói, és üzentek a messzi-messzi varázslónak, hogy kezdjen valamit a vénséges vén és gonosz banyával. A varázsló fel is kereste a boszorkányt, és elé állva így szólt hozzá:

A sötét gyűrű

• Kategória: Akció/Misztikus | Szerző: Theory Raister

- Találtunk még egyet Uram! Ez is olyan, mint a többi! – visszhangzott a kiáltás a sötét szobákon keresztül. Hirtelen egy férfi jelent meg. Magas, nem túl testes, fekete hajú. Barna szemeiből komor tekintet sugárzódott. Viselete egy világosbarna, kopott ballonkabát volt, alatta egy fehér ing, fekete szövetnadrág és lakkcipő. Komor tekintetébe szörnyültség költözött a látottaktól, mégis higgadtnak tűnt arca.

- Tegyék meg a szükséges lépéseket, majd szállítsák el a holttesteket. – mondta hideg, mély hanggal. Ezt követően maga is szétnézett a helyiségben.