Katie - Ha szólhatnék

• Szerző: Katie | Téma: Gondolatok, érzelmes

A lány cipőjének kopogása törte meg csupán a csendet. Nem hozta zavarba egy picit sem, hozzá volt szokva. Hiszen mindig csend volt. A szél besompolygott a résnyire nyitott fehér ablakon, és meglibbentett néhány függönyt. Egy papír csapódott fekete cipőjének orrához, ami zörögve, s suhogva érkezett meg. A lány lassú, kecses mozdulattal hajolt le és felemelte, majd tovább sétált, mintha mi sem történt volna. Csakhogy célt váltott. Letelepedett a csarnok bal oldalán elhelyezett fehér fotelek egyikére, majd nyugodt tekintettel végigpásztázta az embereket. Egy ember nézett rá. Egy fiú, a csarnok közepén lévő könyvek közül. Mikor észrevette, hogy a lány is őt méregeti, szégyenlősen elkapta tekintetét, mintha egy kislány lenne, megtermett férfi létére. A lány a papírlapot méregette. Egy spirálfüzetből kiesett lap volt...

"Éreztem ahogy a könyv lapjai súrolják az ujjbegyeimet, és a levegőben terjedni kezd a régi lapok jellegzetes illata. Meg kell valljam sosem értettem miért olvashatunk könyveket. Természetesen nagyon örültem neki, de számomra ez olyan, mint amikor túl kevés csokoládé krémet raknak a sütibe. Tudjuk, hogy van és érezzük, hogy finom de annyira keveset adnak belőle, hogy nem tudjuk kiélvezni. Látjuk a szerelmet, a féltékenységet, a bűnöket, a bűnhődést, vezeklést, büszkeséget, gyönyört, barátságot. Mindent megmutatnak nekünk, csak mi nem részesülhetünk belőlük. 

Doloren - Utálva szeresd

• Szerző: Doloren | Téma: Érzelmes

Utálva szeresd, de határtalanul,

Utáld határtalanul, de szeresd.

Határtalanul szeresd, de utáld. 

Légy vele boldog éjeken, nappalokon át. Fonjátok egybe ujjaitokat, reméld, hogy a naplemente ma is többet rejteget magában, mint azelőtt és az előtt is. 

Mert te mindig vele akarod megnézni. 

De az már nem nézés, ahogy rá tekintesz. Csodálat a javából. 

Mást sem tudsz csinálni, mint csodálni őt. Őt bizony, nem a Napot. 

Hiszen utálva szereted, 

utálod határtalanul, 

határtalanul szereted. 

Stella – Alkotni

• Szerző: Stella

Kábultam ébredtem. Az aranyló tavaszi napsugár bekúszott a redőny apró lyukain, azzal pöttyös mintát festve a szembe levő falra. A kemény szófától rettentően fájt a nyakam és a derekam. Már megint itt győzött le a fáradság és hosszú karmaival a kínzó álmok mély bugyrába húzott…

Megpróbáltam feltápászkodni, de csak harmadik próbálkozásra sikerült. Kis nyújtózkodás után odaléptem az ablakhoz, hogy a szoba félhomályából kellemes, fényes helyet csináljak. Felhúztam a rolót és kinyitottam az ablakot. Hmm, már pár hónapja sajnos nem az az igéző hegyi táj fogad, mint régebben. A hatalmas betontömbök közelről sem olyan látványosak.

Körbenéztem. Látom tegnap sem ment az alkotás. Az ecsetek lent hevertek a padlón, egy-két festék kiborítva és a vászonra nagy piros betűkkel ez volt írva: „NEM FULLADSZ MEG?” Ilyenkor könnyek kezdtek potyogni a szememből. Újból és újból elolvastam a mondatot. Addig néztem, míg már annyira sírtam, hogy csak foltokat láttam. A panellakások, ecsetek, festékek, a piros betűk mind összefolytak előttem. Halkan a földre estem. Ott hevertem fáradtan, lelki és testi fájdalmakkal együtt, zokogva a padlón, egyedül. Suttogva felnyögtem: „De. Valaki segítsen…” Vártam egy kicsit a válaszra. Persze, valahol legbelül tudtam, hogy úgysem érkezik. Mégis vártam.

Ferc – Elhaló zsivaj

• Téma: Vers | Szerző: Ferc

Üvölt a világ

Engem a méreg rág
Nyomaszt a ricsaj
Undorító ez a faj.

Ordít, kiabál, zajong
S kicsinyes emberekért rajong.
Próbálok nem hallani,
A környezetet kihagyni.

Elsötétül a világ
Szemem előtt egy vörös virág
Kezem a virág, s vérem vörös
Magyarázat részemről fölös.

Bren – Játszmák

- Ülj le! Jó, nagyon ügyes. Tedd ide kezed. Kissé furcsa érzés, de majd megszokod. Tudod mi ez? - Még szép hogy tudom.
- Nem.
- Hazugságvizsgáló. Mond valamit? – Tizennégy éves koromtól fogva ez megy. Mindig ez volt apám első kérdése. Ő tudta hogy be fog következni. Felkészített. Mégsem tudom megbocsátani neki.
- Nem. – A férfi arca megrándul. Harmincas évei elején járhat, de már enyhén őszül. Arca, vonásai markánsak, a karszalagja alátámasztja sejtéseimet.
- Nem tudod mire lehet jó? – Nem arra amire hiszitek. Annyit hazudok amennyit akarok. Legalábbis én.
- Gondolom ha hazudok csinál valamit.
- Telitalálat. Tehát hazudni tilos. Most pedig bekapcsolom. Érthető voltam? –Egész jó kis trükk. Számoltak vele, hogy ki tudom játszani, azzal viszont nem hogy átlátok rajtuk.

Egy elveszett szerelem

• Szerző: P. Patrik | Téma: Érzelmes | Beküldött írás (5,1 pont)

Ordan városa nem különleges. Olyan hétköznapi, mint a többi város. Az emberek is hétköznapiak. Egyedüli látképe a város szívében lévő park, ahová a jellegzetes illat, fehér galambok, és a gyerekek viháncolása miatt járnak sokan. Viszont van egy elhagyatottabb része. Ott csak egy fűzfa díszeleg, alatta egyetlen paddal. Azon az egyetlen padon, pedig egyetlen emberrel. Egy 70 év közeli öregúrral. Habár sokan látogatják a parkot, Ő az egyetlen, aki este kilenckor is ott ül. Minden nap ugyan azon a padon, ugyanúgy egy szál piros rózsával. És ugyanabban a katonai egyenruhában. Senki sem tudta hogy miért. Csak azt tudni, hogy minden este könnyes szemmel hagyta el a szeretett parkot. Minden nap láttam, és minden nap azon gondolkodtam:" Vajon kire vár?És miért? Hogy lehet hogy a remény ennyi idő után is él benne?Hogy lehet ilyen kitartó?" Csodáltam. Aztán egyik nap, mikor már a délután óráit verdestük, nem jelent meg. Megijedtem. Elkezdtem keresni, hogy hol lehet. Talán feladta? agy találkozott azzal az emberrel? Úgy délután öt óra fele, pedig megláttam a parkban, ahogy eső módjára cseperegtek a könnyei. Ekkor odamentem hozzá:

Reasy Brown – Vörös

• Téma: Sötét | Szerző: Reasy

A szín, mely folyton csak követ, életünk minden egyes sikátorában. Bennünk van, ott folyik az ereinkben, felépít minket, éltet. Alkot, díszít, készít és kecsesít. Szemünk is rá fókuszál először – mindig egy lépéssel előttünk jár. Tudja, mit kell tennie, magabiztosan cselekszik, hisz ő a játékmester.

A játékmester, aki nem ismeri a szabályokat. Talán helytelenül lettek megfogalmazva – néha az én soraimmal is ez történik, legyen szó akár az írásról, akár pedig a sorsnak csúfolt magasztos színjátékról. Vagy talán csak a játékos értette félre az egészet? Ó, hisz milyen nevetséges, mégis, hogy versengett egyáltalán a vörös bábu ellen? Olyan önző... Mindig nyer.

Talán jobb lesz, ha a játékos elmegy egy kicsit pihenni. Tétlenül gondolkozik, mit tegyen: heveredjen le a bársonykanapéra, vagy mozduljon ki egy kis sétára?

Inkább útnak indul a sötét éjszakába és szív egy kis friss levegőt. Odakint hideg van, jobb lesz, ha felveszi vörös színben pompázó, szőrmével bélelt kabátját. Kellemes melegséggel tölti fel rideg testét.

Sétálgat, elüti az időt. Sokáig járkál a város peremén: megszomjazik. Erre azonban csak akkor eszmél rá, amikor egy bolt neonvörös színben villogó hirdetőtáblája irritálni kezdi szemét. Felháborító... Hogy engedhetnek meg maguknak ekkora, és ilyen zavaró figyelemfelkeltést?

Nem baj, még ha a hirdetésük zavaró is, biztos lesz bent valami ital. Megkísérel átsétálni az úton. Szörnyen villog az a felirat... Csaknem elvakítja.

Balról közeledik egy autó. Hogy lehet, hogy ezt nem vette észre? Mindegy is, még messze van, átér előtte. A tócsát – amibe az imént lépett bele – azonban nem veszi észre időben. Mégis milyen folyadék csúszhat így?

Nem mozdul, nem csinál semmit, csak kétségbeesetten fekszik a hideg és nedves aszfalton, felette pedig elzúg a motor, majd végjátékként a fék is csikorog egy éleset.

Molylepke

• Téma: Gondolat / Érzelmes | Szerző: Bren

Óvatosan becsukom magam mögött az ajtót. A zár egy kattanással jelzi, hogy kiléphetek a valóságból. Egyedül lehetek. Újra.
Amikor legutoljára jártam itt a szoba még óriási, a képzeletem végtelen birodalma volt. Ma már csupán egy szánalmas kuckó. A kockaköveken mocsok, az elkorhadt ágy alól kikandikál egy kifakult plüssállat szakadt, kockás lába. Lehajolok, finoman kihúzom. Porfelhő száll fel. Esetlenül tartom kezeimben a pepita mackót. A fénytelen gombszemek felidézik bennem a rég eltűnt éveket. A kislányt aki félt a szekrényétől és rendszeresen bemászott az ágy alá beszélgetni egy kobolddal. Mintha egy másik életben történt volna. Múlt. Nincs többé. Elszállt, mint az a fekete holló az ablak előtt. Vajon hová tarthat? Szereti valaki? Szerintem az állatok is szeretnek.

Egy esti metrókocsi

• Téma: Érzelmes | Szerző: Nana

Bal zsebemből nagy nehezen előcibáltam a piros irattokom, és felmutattam a bérletem az ellenőrnek. Nem álltam meg, csak lassítottam tempómon. Mikor szemem sarkából láttam, hogy biccent, az irattartót visszatuszkoltam a zsebbe, és lerongyoltam a lépcsőn. A peron végébe sétáltam, és az órára lestem. Azt jelezte, másfél perc múlva beérkezik a metró. Kicsit kihajoltam a vágány felé, és távolról már láttam is a lámpák fényét. Nem figyeltem, kik várnak velem a metróra, mivel feltételeztem, hogy ilyen időben nem a legbarátibb társaság. Inkább a fülemben dübörgő ricsajra, akarom mondani, zenére koncentráltam, és elmerültem benne, amíg csigalassúsággal döcögött be a szerelvény. Abban a pillanatban, hogy kicsapódtak az ajtók, felléptem a legutolsó kocsiba, és közvetlen az ajtó melletti ülésre vágódtam.

Bren versei

• Téma: Vers | Szerző: Bren

Csak Lépj Tovább! 

Halk szó, 

Monoton induló, 

Csendes sírás, 

Gyenge felsorolás. 

Egy hang, 

Egy jel, 

Hogy ne vesszünk el, 

Bár a szó nem számít már. 

De valami kell, 

Hogy ne adjuk fel, 

Bár folytatni nem akarom, 

Soha többé már. 

Sose hagyjon el a remény

• Téma: Misztikus | Szerző: Katie

Egy rózsa futott végig a földön, utópikus sebességgel, felém közeledve. Nem tudtam mozdulni. A csodás növény elért a lábamig, és egyre kúszott fel rajtam, míg a földre nem estem, s teljes testemet el nem borította.

    Hirtelen felpattant a szemem. Csak álom volt. Próbáltam megnyugtatni magam, de szívem hevesen dobogott. Felkönyököltem, hogy lássam anya arcát. Összegömbölyödve feküdt az ágyon a falnak fordulva. A másik oldalamon két testvérem terült szét. Toma, rövidre nyírt hajú öcsém lábai az oldalamba fúródtak, feje pedig Lauren hónaljában bújt meg. Lauren már tizennégy évesen 175 centi volt, most így tizennyolc éves korára elérte a 182-t is. Haja ugyanolyan volt mint Tomaé és kifejezetten hasonlítottak egymásra arcilag is, habár az idősebb hasonmás csontozata sokkal erősebb volt. Karjain az izmok tökéletesen helyezkedtek el, rajtuk pedig a vadászat nyomai, és más sebhelyek pont kellően macsósították, amúgy is szemre méltó felépítését.

    - Mizu? - szólít meg Leuren, én pedig ijedtemben majdnem felugrom. Látom, hogy ezt Toma is érzékelte, forgolódik, és én védelmezőn betakargatom, majd odasúgom: Semmi baj. Még korán van. Aludj!

- Mi lenne? - vetem oda bátyámnak, akire most igen haragszom, hogy így megijesztett, s ezzel Tomát kizökkentette álmából. 

Nyolcvanhat rózsaszál

• Kategória: Dráma, érzelmes | Szerző: Rae Keels

Ahogy a tenger fehéren habzó hullámai nyaldosták mezítelen lábát, ő néma csendben állt és figyelte, ahogy a hatodik rózsaszál hánykolódva a vízen egyre távolabb és távolabb került. Még akkor is a távolba meredt, mikor a rózsa már nem volt látható. S figyelte az apró hullámokat, és tudta jól ezzel üzeni neki, hogy megkapta. Lassan megfordulva elindult a part felé és szemében a gyász könnyek jelentek meg. Visszafordult s csak ennyit mondott: "Hiányzol nagyon, hiányzol."

Hatodik éve, hogy ezt csinálta. Minden évben, május 29-én kiment a tengerhez és egy szál rózsát dobott a vízbe. Ezzel emlékezve szeretett édesanyjára.
A szél lágyan lobogtatta hosszú barna haját, és finoman arcáról felszárította a könnyeit. Az emlékek halovány képei úsztak be gondolataiba, halvány mosolyt csalva az arcára. Két kezét széttárva forogni kezdett, egyre sebesebben és sebesebben. Élvezte, ahogy a világ körülötte összemosódva veszi körbe. Ahogy forgott, hirtelen megállt és eldőlt a homokba. Az égre nézett és mosolyogva ennyit suttogott.
"Érzem, hogy itt vagy!"

Álomvilág

• Szerző: Nana

A hó hatalmas pelyhekben szálingózott alá az égből, a vonat kerekei csikorogtak a megfagyott sínen, ám a rideg időnek ellenállva, sebesen haladt előre. A jeges szél, mely a gyorsaság következtében még hidegebbnek hatott, már vörösre csípte arcomat, de nem érdekelt, a látványért megérte megfagyni. Egyedül utaztam, így gondoltam egyet, ruháim alól kihalásztam, a láncon csüngő, kopott aranykorongot, s felnyitottam. Éjfél volt. Évek óta, minden lehetőséget megragadtam, hogy kívánhassak, ezt sem szalaszthattam el. Egyszer csak drága zsebórám megszólalt:
- Jajj nekem! Mi értelme még ilyenkor is kívánni? Még a kívánság kutaknál, csak-csak megértem, de ez tényleg butaság!
Szorosabbra húztam, hosszú szőke copfom, megigazítottam fehér felsőm, s próbáltam határozott pillantást vetni kis barátomra:
- Attól, hogy te nem hiszel benne, nekem szabad! És igenis kívánhatok!
Bár a hangsúly miatt, borzalmasan gyerekesnek hatott, mégsem tűrt ellentmondást. Már készült visszavágni, mikor a vonat nagyot fékezett és hajszál híján kiestünk az ajtón. Ilyenkor gondolok bele, hogy nem véletlen mondják, hogy a nyitott ajtók balesetet okozhatnak. Leugrottam a méteres hóba, s megpróbáltam eljutni a kis faviskóig, mely otthonomként szolgált.

Árva

• Kategória: Dráma | Szerző: Flór

2010.10.23. Utolsó levél.

Az ágyon ültem összekuporodva és a falnak dőltem. Kint esett az eső. Csendben hallgattam a víz szimfóniáját, ahogy különböző hangokat kiadva, hol az ereszre esik, hol az üvegen loccsan szét. Emlékszem, akkor is így esett. Talán kicsit sötétebb volt, de az eső pont így esett. Minden egyes vízcseppkoccanásra emlékszem. A hangokra is, a képekre is. Fura, pedig milyen szépen indult az a reggel...

A nap mind a száz ágával egyenesen az én szobám ablakán nyúlt be. Óvatosan a vállamra helyezte sugarait, és némán felkeltett fényével. Hunyorogva takartam el a szemem, gonosz módon visszautasítva őt, és szinte haragudva rá, felültem ágyamban, hogy ne is lássam, hiszen úgy már árnyékban voltam. Álmosan néztem magam elé, kócos fejjel, mígnem egy halk kopogást halottam, amire kissé ijedten felkaptam a fejem. Csendes nyikorgással nyílt az ajtó, és egy ősz hajú, ráncos, kicsike fej tűnt fel mögötte. Mama volt az.

- Bejöhetek? – kérdezte mosolyogva.

- Igen, gyere – feleltem.

- Tudod-e milyen nap van? – kérdezte. – Mert ha nem, segítek. – Ezzel belépett az ajtón egy hatalmas csoki tortával, aminek a tetején egy fehér marcipán tábla volt az alábbi felirattal „Egyetlen Marcikámnak hetedik születésnapjára”. Leült mellém az ágyra, és mind a hét égő gyertya felett elkezdte énekelni a boldog születésnapot. Örömömben szeplős arcomon fülig ért a szám, és habozás nélkül, csukott szemmel, egy gyors kívánság után elfújtam a gyertyákat. Már éppen láttam volna neki a tortának, amikor Mama megállított.

Zsákutca

• Kategória: Akció/Dráma | Szerző: N. Tomi

2068. január 23.-a, délelőtt. A hó vastagon borítja a szántókat, ezért húgommal, Allievel kimentünk játszani a szabadba. Apánk a lelkünkre kötötte, hogy ha ilyen időjárásban akarunk mászkálni odakint, akkor jól öltözzünk fel – a családunknak nincs pénze biztosításra, így ha bármelyikünk összeszed valami betegséget, csak a szerencsében bízhatunk. Fájdalmas emlék kötődik a tapasztalathoz: édesanyánk nagyjából hét éve halt meg tüdőgyulladásban. Attól kezdve apa vigyázott ránk. Reggeltől estig gürcöl a város egyik összeszerelő üzemében éhbérért, de még így is a szerencsésebbek közé tartozik a munkásosztály tagjai közül – a nagyfokú gépesítés miatt sokan vesztették el egyetlen megélhetésüket. Tekintettel arra, hogy iskolába anyagi helyzetünk miatt nem járunk, és apa is egész nap távol szokott lenni, csak egymásra számíthatunk. Apa mindent megtesz azért, hogy jövőt biztosítson nekünk, ezért amikor alkalma nyílik rá, elmegy az antikváriuma. Ott vesz néhány megfakult, szakadozott tankönyvet, amikből mi mindennap olvasunk valamennyit. Allie orra bukik a hóban, ahogy az ültetvényeken futkosunk, mire én kacajjal a számon felsegítem. Ajkai huncut mosolyra húzódnak, s hirtelen egy marék havat ken szét az arcomon. A kibontakozó hócsata végére mindketten elfáradunk. Sapkája alól előbújtak rakoncátlan, mézszínű tincsei, fehér arcát pirospozsgásra csípte a hideg. „Azt hiszem, ideje hazaindulnunk” – vetem fel az ötletet. Némán bólint, majd botorkálni kezdünk az ösvény felé, amit követve eljuthatunk otthonunkhoz.

A Gombszemű Játékmackó

• Kategória: Dráma | Szerző: Rae Keels

Egy pici lányka szakadt ruhában állt a játékbolt kirakata előtt, és csodálva nézte a színes játékokat. Volt ott villanyvasút, hajas baba, terepasztal s építőkocka. Könyvek is akadtak bőven és a kirakat közepén, egy jó kedélyű mikulás integetett, miközben kellemes karácsonyi dalokat ontott magából. Ámulatba ejtve ezzel a bámészkodókat. De a kislányt nem érdekelték a szebbnél szebb játékok se a daloló mikulás. Egy valamit nézett…

A kirakat egy eldugott sarkában egy játék medve nézett búsan gomb szemeivel. A kislány már négy éve, karácsony napján, ellátogatott a játékbolthoz és megnézte vajon meg van e a mackó.
A kicsi lány az orrát az üvegnek nyomva, vágyakozó tekintettel figyelte a kitömött játék medvét. Jól tudta, hogy nem lehet az övé, de jó érzés töltötte el, amikor azokba a gombszemekbe nézett. A szempár, akár egy élőé. Érzelmek bújtak meg bennük. Szomorúan tekintettek a világra, mint akik azt mondták volna: nincs nekem senkim. Egyedül vagyok e világon.
Akár a kislány, ki árva volt. Úgy vélte, hogy az idő múlásával a játék mackó, egyre szomorúbb, egyre magányosabb, akár csak ő.
Pont olyan helyzetben volt, mint ő…
Az emberek sietve mentek el mellette észre sem véve a didergő kis leánykát. Ha épp rátévedt tekintetük, egy – egy fontot a kezébe nyomva tovább mentek… Nem foglalkozva, hogy talán ez az utolsó napja, mielőtt megfagyna. Senki nem törődött vele, akár csak a kirakatban lévő gombszemű mackóval.

Egy örökké kísértő emlék

• Kategória: Dráma/Érzelmes | Szerző: Nana 

Vajon igaz, hogy szeretteink az emlékeinkben örökké élnek? Hiszen, egyszer mindent elfelejtünk. Nyomot kell hagynunk magunk után, mely megőrzi néhai valónkat. Mert ha az emlékünk is végleg oda vész, mi is.
Éreztem, ahogy darabokra törnek csontjaim. Az égető érzés borzalmas volt. Mintha a testemben belül egy tábortűz égett volna. Szörnyen fájt. Sikítani akartam, de csak a vér buggyant ki a számon. Mindig úgy képzeltem, hogy majd a betegség gyűr maga alá. S most itt vagyok Párizsban, s egy autó vet véget életemnek. De legalább találkozhatok vele… S hogy mit is keresek egy autó kerekei alatt? Talán kezdhetnénk a legelején.

Rákos beteg voltam. Az orvos szerint, hiába erős a szervezetem, egy hónapon belül örökre távozok eme borzalmas világról. Mindig furcsa gyerek voltam, folyton betegeskedtem, fiús ruhákban jártam, ám arcom gyönyörűbb volt összes osztálytársaménál. Nem igazán voltak barátaim. Ha esetleg valaki szóba állt velem, az is fiú volt.

Testvéri szeretet, vagy Szerelem?

• Kategória: Szerelmes | Szerző: Nana

A nevem Kathe. Most tizenhat éves vagyok. Életem első tizenhárom évét, egy árvaházban töltöttem. Aztán, egy szörnyű őszi reggelen arra keltettek, hogy tizenöt percem van összecsomagolni, mert egy család örökbe akar fogadni! Engem világ életemben kiközösítettek. Még az árvaházban élő gondozók is utálta. Sose gondoltam, hogy tizenhárom nyomorúságos év után valaki megszabadít. Három perc alatt összekészítettem egyetlen bőröndömbe épp egy hétre elegendő ruhatáramat, rajzfüzetemet és ceruzáimat, illetve MP4 lejátszómat, fogkefémet, fésűmet, s már rohantam is a lépcsőhöz. Először egy harmincöt év körüli nőt vettem észre. Rozsdabarna haja lágyan hullott vállára, s tökéletesen keretezte, törékeny, sápatag, szeplős arcát. A tengerkék szemei egészen magával ragadtak. Mellette egy idősebbnek látszó férfi, méz szőke haja már itt-ott kikopott, de még így is angyali volt. Sötétbarna szemei olyan morcosak és nyúzottak, hogy ha csak ránéztem, elfogott a rettegés. Ahogy körbenéztem a szinte üres várószobában, egy fiatal tizenhat körüli fiúra lettem figyelmes. Szőkésbarna haját felzselézve hordta, sötétkék szemeivel engem méregetett. Még a pulcsin keresztül is igen izmosnak tűnt, arca pedig egyenesen elbűvölő volt!

A szív és az ész küzdelme

• Szerző: Nana

A szív hihetetlen sebességgel igyekezett gazdája tudtára adni, kivel áll szemben, a gyomor is segített neki: Pillangókat engedett szabadon. Ám az ész ezt nem nézte jó szemmel.
-Nyugalom! Ő is csak egy fiú! – Mondogatta
A szív erre csak még inkább kalimpált. A gyomor sokszorozta a pillangókat. Ebből kifolyólag a gazda, azaz a leány arcára halvány rózsás pír ült ki.
Addig-addig veszekedtek, míg az ész nagyon megsértődött.
-Buta vagy szív! És te is gyomor, mert segítesz neki! Tudod, ez a fiú furcsán különleges gazdánk számára, és el kell ismernem, egész kedves, de csak egy a többi közül. – Vágta oda dühösen az ész.
-Még hogy mi vagyunk buták! Hogy tudsz ilyet mondani? Hiszen ez a fiú a legkülönlegesebb az összes közül! Olyan aranyos, és oly kedves! Szereti őt a gazdánk! Én is szeretem! Ez szerelem a legjavából! – Szállt vitába vele a szív.
-Én a szív oldalán állok. És te fogsz rosszul járni, ha ennyire csatázni akarsz! Kettő az egy ellen! – Érvelt a gyomor.
-Te csak azt hiszed! Az agy mindig velem van, és természetesen a józanész és az agy sokkal erősebb páros, mint a gyomor és a szív! – Dühöngött tovább az ész.

Ünnepi szösszenet

• Szerző: Flór

A színek pompás varázsa váltakozva világította meg kíváncsian fürkésző arcom, mely saját magát kémlelte egy kis piros gömbben, ami a karácsonyfa ágáról lógott, díszítve azt többi társával. Varázsa vonzotta tekintetem, és nem hagyta azt elszabadulni róla. Körülöttem mintha megállt volna az idő. Halkult fülemben a gyerekek zsivaja, és a felnőttek eszmecseréje. Eltűnt a szemem elől a nyüzsgő családi légkör, és figyelmem csupán arra az egy pontra összpontosult.

Fejtegettem, vizsgálgattam, mintha kérdésem lenne hozzá, vagy csupán gyönyöre nyűgözne le. De gondolataim hirtelen másfele terelődtek. A karácsonyfát körülölelő égősorok egy sora nem világított. Talán kiéghetett az egyik kis izzó, és az vitte magával a többit, kissé, bár alig észrevehetően, de pont elég szívfájdítóan elcsúfítva vele a fát. Mert ha hiányos a díszítés, akkor hiányos a fa is, a hiányos fa már nem lesz olyan szép fa, és a nem olyan szép fa az ünnepet is „nem olyan széppé” teheti. Bár ki lehet cserélni az izzót újra, mégis kellemetlen pont az ünnep alatt a hibákat keresni izzóról izzóra, a helyett, hogy ezeket még az előtt letisztáznánk, és csodás fényáradattal élvezhetnénk a karácsony minden pillanatát, hibák nélkül. Hisz csúnya dolog kiégett izzósorral díszíteni a fát.