Az éjszaka titka

• Kategória: Horror | Szerző: Nana

A padló nyikorgása egyre elviselhetetlenebbé vált. Minden lépésemmel újabb s újabb porfelhőket kreáltam.  A folyosó végén megpillantottam egy ajtót, hol egy csöppnyi résen fény szűrődött ki. Mikor körülbelül egy-egy és fél méterre lehettem a roskadozó fatákolmánytól, az kivágódott. Először az ajtóval szemben lévő ablakot vettem észre. A telihold fénye égette a sötéthez hozzászokott szemeim. Bármennyire is ki akartam jutni a házból, megpillantottam az ablak alatt álló öreg asztalkát, melyen egy dobozka állt. Egy szem por nem volt a dobozon, mintha csak most törölgették volna le. Óvatosan felnyitottam cirádás tetejét. Amint megpillantottam tartalmát, sikítani szerettem volna. A dobozban egy csuklónál levágott, ökölbe szorított kéz volt. Mielőtt sikolyra táthattam volna számat, az ujjak szétnyíltak, hatalmasat csuklottam ijedtemben. A holdfény megcsillant az arany kulcson, amit eddig a tenyér rejtett. Visszatartott lélegzettel, s remegő ujjakkal, ám kíváncsian nyúltam az aprócska tárgy felé. Az eddig visszafojtott sikoltás, szinte már fájdalommal tört fel torkomból, mikor a kéz csuklómra fonta csontos ujjait. Hamar felocsúdtam a kábulatból, s másik kezemmel, lefeszengettem a „bilincsemet”. Hátrahőköltem, kezeimet a kulccsal együtt mellkasomra szorítottam.

Már épp kezdtem megnyugodni, mikor a szemem sarkából egy kisfiút pillantottam meg. Percekig bámultam őt, pillantása megigézett. Bár egész lénye áttetsző volt, skarlátvörös szemei mégis tisztán kivehetőek. Arcán fekete könnycseppek gördültek le. Jobb kezét felemelte, s hívogatni kezdett. Eleinte egész apró, ám később egyre nagyobb léptekkel közeledtem felé. Mikor szembe álltam vele eltűnt. Ekkor jöttem rá, a kulcs égeti a kezem. Az ajtó zárja felizzott. Mintha csak arra várt volna, hogy a kulcs helyére kerüljön. Abban a pillanatban, hogy a zárba helyeztem a kulcsot, az ajtó hangos nyikorgással szép lassan kinyílt. Hosszú csigalépcsőt tárt fel előttem. A lépcső tetején egy égő fáklya volt a falra erősítve. Leakasztottam, s elindultam a mélységbe. Egy furcsa teremben találtam magam. A falon minden felé kínzóeszközök és bilincsek lógtak. A terem közepén egy kínzó asztal állt, vér áztatta fehér lepellel a tetején. Egy ember alakja rajzolódott ki. Reszketve odaimbolyogtam, két ujjammal felcsippentettem a lepel egyik sarkát, és szép lassan felemeltem. Porcelánbabák! Szemem egészen kikerekedett. Lefejezett porcelánbabák! Illetve… egynek volt feje, ám az háttal állt nekem. Megkerültem az asztalt. Mikor megláttam arcát, hisztérikus sírás közepette térdre rogytam. Én voltam a baba!

Összeszedtem magam, feltápászkodtam, s óvatosan kezembe vettem a hideg játékot. Épp hogy felemeltem, feje leesett, és apró pókok ezrei másztak elő belőle. Elhajítottam. Nem koppant a padlón… Valaki megfogta volna? A sötét sarok felé indultam, ahová a babát hajítottam. Pár lépés után, mikor a fáklya fénye már megvilágította a sarkot megtorpantam. A baba egy hatalmas pókhálóban akadt fent, melynek közepén egy szőrös gombóc pihent. Még egyet léptem, a háló megremegett. A hatalmas valami – melybe háromszor belefértem volna hosszába és széltében is - felfedte hatalmas csápjait, s nyolc szemét. Anya ég! Egy óriás pók! Legvadabb álmomban sem jutna eszembe ilyen! Későn döbbentem rá, hogy esetleg nem bámulni kellett volna, hanem elrohanni. Hosszú, fehér, selyemtapintású anyaggal tekert körbe, majd a gubó, amibe becsomagolt, méltó helyett kapott a hálójában. Ott lógtam tehetetlenül…

a perceket óráknak éreztem. Hirtelen lépésekre lettem figyelmes. Összeszorított fogakkal próbáltam a hang irányába fordulni. Eleinte csak támadóm árnyékát láttam. Fiatal lánynak tűnt árnyékból ítélve. Ahogy közeledett egyre lassabban mozgott. Behunytam szemem s rettegve vártam a felszabadító halált. Egyszer csak megálltak a léptek, ismét síri csend lett. Szuszogást éreztem arcom azon részein, melyet nem borított el a pókháló. Óvakodva kinyitottam szemeim. Ha tudtam volna, sikítok. Egy foszló arcú, tépett ruhájú, tizenéves lány… teteme állt előttem. Egyik szeme hiányzott, helyén egy fekete, véres, húscafatos üreg. Megsárgult fogai kivillantak, mivel ajkai cafatokban lógtak. Lassan széttépte a nyakamat tartó vastag hálót, majd fojtogatni kezdett. Ujjai egyre jobban feszültek torkomon. Épp fel akartam adni a küzdelmet mikor…

… felébredtem. Csatakosra izzadva, s könnyekkel szememben ültem fel ágyamban. Gyorsan felkaptam az éjjeli szekrényemről a tükröt, és amennyire láttam a csekély fénynél, megvizsgáltam torkomat. Láthatóak voltak az ujjnyomok, s még pár csepp vér is. Annyira megijedtem, hogy a tükör kiesett kezemből, s szilánkokra tört a padlón. A hold fénye, reflektorszerűen sütött a hálóba, a szoba közepén egy kört kialakítva.

A körben pedig ott állt a baba, ki az én arcom viselte…