Bármi áron

• Kategória: Szerelmes | Szerző: Ani 

Hamarosan elérkezik az a nap, amelyre egész életemben vártam, ahol -még ha csak pár óra erejéig is- ragyoghatok és ahol minden szempár rám szegeződik. Ahelyett, hogy az utolsó simításokat végezném itt ülök egy kopott, rozoga széken és egy őrült érthetetlen, halk motyogását hallgatom. Azért az őrültét, akit egykor szerettem. Azóta tíz év telt el, már meg sem ismer. Mikor beléptem ebbe a terembe éppen csak egy pillantásra méltatott. De mit is vártam? Hogy a nyakamba ugrik, esetleg azt mondja, reméltem, hogy egyszer eljössz. Talán. A fenébe is, Dorothy, ezt azonnal fejezd be! ! Ő a múltad, semmi több!-súgta egy hang a fejemben. De akkor mégis miért jöttem ide? Még mindig szeretem? Nem, az lehetetlen. Azt hiszem azért, hogy lezárjam életem ezen szakaszát. Örökre...! Ő a múltad, semmi több!-súgta egy hang a fejemben. De akkor mégis miért jöttem ide? Még mindig szeretem? Nem, az lehetetlen. Azt hiszem azért, hogy lezárjam életem ezen szakaszát. Örökre...

Valójában akkor döbbentem rá, hogy ennek a szónak mekkora jelentősége is van. A torkomban lévő gombóc egyre csak felfelé kúszott, végül kövér könnycseppek formájában tört a felszínre. Egy dolgot tudtam biztosan, mégpedig azt, hogy ki kell vernem a fejemből azt, hogy egyáltalán eljöttem ide.
Leszedtem a szék támlájáról a kabátomat és hatalmas léptekkel az ajtó irányába indultam, ott mégis megtorpantam, hiszen megértettem, hogy Paul mit suttogott, a nevemet. Talán két perc is eltelt mire feleszméltem döbbentségemből. Annyival jobb lett volna úgy otthagyni, hogy utoljára a szemébe nézek, de akkor és ott egyszerűen nem ment.

A Legszebb ajándék

• Szerző: Ani

Érezted már úgy, hogy egyedül vagy, mint a kisujjad, hogy egyetlen személy sincs a Földön akihez kötődsz? Nos, én ebben a cipőben jártam. Igazából ma, szentestén hiányoztak a legjobban. Míg a legtöbb árvaházbeli gyermek a fenyőfát díszítette, én az ágyon ücsörögtem és a tőlük kapott plüssmackót szorongattam. Már négy év telt el azóta, hogy elvesztettem őket, viszont a mai napig sem dolgoztam fel igazán. De idén minden más lesz, ugyanis nem viselem el tovább, hogy a bőrszínem vagy éppen a hajam miatt csúfoljanak. Magyarországon egészen átlagos gyerek lettem volna, de Tokióban..hófehér bőröm és rikító, vörös hajam már az általános iskolában is igen nagy feltűnést keltett.
Ma viszont igencsak veszélyes dolgot fogok véghezvinni. Megszököm. Elmegyek abba a fogadóba, ahová a szüleimmel sokat jártunk. Aztán megkérem a fogadóst, hogy adjon nekem szállást, cserébe pedig felajánlom neki, hogy bármilyen munkát elvégzek. Remélem, hogy megesik rajtam a szíve és nem hagyja, hogy utcára kerüljek. Más ember talán ottmaradt volna míg örökbe nem fogadják, de én már szinte teljesen lemondtam erről.